Bencze János: Preventív betétvédelem

Egy ismerősöm - úgymond preventív betétvédelmi lépésként - kivette megtakarított pénzét a bankból, és eldugta otthon az ágyneműtartóban a nem használt paplanok, párnák közé, hogy legalább kényelmes, langypuha helyen veszítsen napról napra az értékéből. Régen az ilyen pénzeket állítólag szalmazsákokban őrizték, ám mint tudjuk, a töretlen fejlődés következtében a szalmazsákok eltűntek. A szalma amúgy meg a házi őrzésvédésnél fontosabb célokra kell, az erőműben hamarosan energiát állítanak majd elő belőle.

Ez az ágyneműtartós betétvédelem korántsem egyedi eset. Másoktól is hallom, hogy féltik a bankban őrzött pénzüket. Ráadásul nem a bankoktól, hanem az államtól, s olyan hírek - remélhetőleg rémhírek - keringenek, hogy hamarosan zárolják a bankbetéteket, mégpedig azért, mert a bajban lévő központi költségvetésnek minden elérhető pénzre szüksége van.

A magam részéről nem hiszem, hogy ilyen drasztikus lépésre szánná el magát az állam, mert az sok mindennek a végét jelentené. Például azt, hogy sorra dőlnének be a bankok. Teljesen leállna a hitelezés, ami a gazdaság további fékeződéséhez vezetne. Elkopna a bizalom és a vásárlóerő, s ezzel párhuzamosan az állami bevételek. Ilyen öngól ép ésszel nem vállalható. Azt meg csak reméljük, hogy tényleg van ép ész.

Ám a betétvédők félelmeit is megértem, mert bőven akadnak riasztó jelek, Európa a válság szélére sodródott, idehaza a fülkeforradalom mámora elmúlt. Helyét elfoglalta a józan csömör és a bizonytalanság, s egyre inkább az az érzésünk, sarokba szorított országban élünk. A pénzügyi összeomlástól való félelem beette magát a ködös-szmogos hétköznapokba. Már a vásárcsarnokban is az IMF-ről meg a valutaárfolyamokról beszélnek, miközben sziszegve kifizetik a szép csöndben dráguló sertéskarajt.

A bankbetéteket háborús helyzetekben szokták befagyasztani. A szüleim megtakarított pár ezer pengője így veszett el a II. világháború idején. A nagyanyámnak viszont nem volt betétkönyve, neki az összegyűjtött koronáit értékelték le az I. világháborút követően. Egyszer a padláson egy dobozban találtuk meg öcsémmel azokat az átpecsételt koronákat, amik a rejtegetés-gyűjtögetés után már nem értek semmit. Amúgy formátumra nagy, szépen kivitelezett pénzek voltak a Monarchia koronái. Játszottunk is velük öcsémmel, aztán egyszer ostoba kölykökként begyújtottunk velük az udvari kemencében. A büdös füsttel égő, leértékelt koronák részére akkor ért véget az I. világháború.

Most viszont - minden felsőfokú híresztelés ellenére - semmiféle háború nincs. Ködös, nyomasztó idők járják, ám határozottan béke van.