Bemutatták a Virtuózok-könyvet, Boros Misi is dedikált

2015. április 25. szombat 16:13

Bemutatták a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató versenyhez kötődő új interjúkötetet a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szombaton. 

Holnap Kiadó gondozásában megjelent könyvben interjúk olvashatók a Virtuózok ifjú tehetségeivel, szüleikkel, tanáraikkal, valamint a műsor zsűritagjaival és munkatársaival, a CD-mellékleten pedig a döntő teljes anyaga hallható.

Batta András zenetörténész, a Virtuózok zsűritagja szerint amit papíron vissza lehet adni a műsorból, az bekerült a könyvbe. A Zeneakadémia volt rektora szerint a kötet mindazoknak szól, akik szerették a műsort, szól minden zenetanárnak, minden zenét tanulónak és mindenkinek, aki „csak" szereti a zenét.

Kiemelte: a Virtuózok „mindenki győztes-hitvallása" tükröződik abban is, hogy nemcsak a nyertesek szerepelnek a könyvben, hanem nagyon sok induló is megszólal.
A kötet egyik érdekessége, hogy háromféle borítóval jelent meg, a korcsoport-győztesek - Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett - egyikének fotójával.

Mint Batta András megjegyezte, friss hír, hogy Gyöngyösi Ivettet behívták a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny döntőjébe.
A műsor utóéletéről szólva hangsúlyozta: a Virtuózok mára egyértelműen mozgalommá terebélyesedett. Szólt az ifjú tehetségeket többek között fellépési lehetőségekkel, ösztöndíjakkal és hangszerbeszerzéssel támogató Kis Virtuózok Alapítványról, és megjegyezte azt is, hogy ősszel különleges, interaktív Virtuózok-kiállítás nyílik a Várkert Bazárban.

Peller Mariann, a Virtuózok producere elmondta: a műsor második, hasonlóképpen szólóelőadókat felvonultató szériájának még idén elkezdődnek a válogatói, maga a műsor pedig a tervek szerint jövő tavasszal lesz látható a Duna csatornán.
A köteteket szombaton Boros Misi és Kiss Zoltán ifjú Virtuózok dedikálják a Holnap Kiadó standjánál, vasárnap pedig Virtuózok-hangversenyt rendeznek a könyvfesztivál szabadtéri színpadán

MTI