Bemutatta belvárosi képviselőjelöltjeit az ÖPE

2014. július 23. szerda 17:29

Az október 12-i önkormányzati választásokra készülő Összefogás Pécsért Egyesület bemutatta a belvárosi körzetek jelöltjeit. Mint azt Kővári János, a szervezet polgármesterjelöltje szerdán elmondta, a városrész választói számára összeállítottak a „Belváros, élettel töltve" elnevezésű programot is.

A programban a többi között a kulturális intézmények összefogása, a két kiemelt terület, a Ferencesek és a Király utca funkcionális megtöltése, a Zsolnay Negyed szerves bekapcsolása, az autós közlekedés kiszorítása, valamint a zöldiesítés a legfontosabb elemek. A polgármesterjelölt szerint az életminőséghez elengedhetetlenül szükséges a közbiztonság, az emberek biztonságérzetének növelése mind a belvárosban, mind a város többi részén.

Az Összefogás Pécsért Egyesület kiemelt célja a belváros minél nagyobb mértékű tehermentesítése az autós közlekedés alól – derült ki a szerdai eseményen. A zöld területek növelése céljából elindítanák a „Zöld Paradicsom" programot, mely első körben a Nick- és a Hild-udvarok növényesítését jelenti.

Képviselőjelöltek:

Kántás Szilveszter (5. vk.)

Pályafutása során leginkább értékesítési területeken dolgozott, jelenleg a Pécs Patrónus NKft. munkatársa, ahol feladata a Búza téri Termelői Piac beszállítók felé történő népszerűsítése a piac szervezése és koordinálása, valamint a bölcsődei élelmiszerszállítás pécsivé szervezése, ellenőrzése.

 

dr. Vicze Csilla (6. vk.)

Családi hagyományokat követve végezte el a jogi egyetemet, melyet után több évet külföldön töltött, részben posztgraduális tanulmányokat folytatva, részben munkát vállalva. A németországi, angliai, ausztriai és amerikai időszak után vette át bátyja komlói ügyvédi irodáját.

Alapítója a Civilek a Mecsekért Mozgalomnak és a Civilek a Zengőért Mozgalomnak, melyekkel elévülhetetlen érdemeket szerzett a Mecsekre tervezett lokátor felépítésének megakadályozásában.


Kővári János (7. vk.)

Az ÖPE egyik alapítója, a szervezet 2002-es megalakulása után, 2005-től önkormányzati képviselője, négy éven át országgyűlési képviselő, az elmúlt ciklusban frakcióvezető, valamint a pécsi közgyűlés Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottságának elnöke.

Szociálpolitikai végzettséggel rendelkezik, korábban a Kerek Világ Alapítványnál dolgozott, elkötelezett támogatója a hátrányos helyzetűeknek, különösen a fogyatékkal élőknek.

Az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke, 2014-es polgármesterjelöltje.

 

Lengvárszky Attila (8. vk.)

Történelemtanárként kezdett dolgozni, majd oktatásszervezéssel foglalkozik. 2001-től a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal Oktatásszervezési Osztályán tanácsadó, 2003-tól a Bölcsészettudományi Kar dékáni hivatalvezetője, illetve kari igazgatója. 2004 májusától a PTE Oktatási Kabinetjének tagja, jelenleg a bölcsészettudományi kar oktatási igazgatója.
Az Összefogás Pécsért Egyesület elnökségi tagja, elmúlt ciklusban képviselője, a Vitézi Rend Baranya megyei székkapitánya, a Babits-Komarov Baráti Kör elnöke.

 

Varga Zsanett (9. vk.)

Gazdasági informatikus és kertészmérnöki végzettséggel rendelkezik. A Pécsi Életmód Egyesület önkéntes projektvezetője, az egészség megőrzésének elkötelezett támogatója.