Belénessy Csaba: Porcelán töredék
2011. november 13. vasárnap 23:10

Minket is nyúztak a Zsolnayban, hogy alakítsunk szocialista brigádot, mert különben nem elég kemény a porcelán, nem elég dolgos a dolgozó és úgy általában, az élet csak egy alsóbbrendű létezési forma nélküle. A hetvenes évek kezdetén voltunk és tudtuk, az ember előbb szabadul, ha hagyja magát - ám legyen!
A brigád nevén sokat vitatkoztunk, felmerült egy-két régi zsolnays géniusz, de bár mindent nekik köszönhettünk, mégis csak kapitalisták voltak, hogy néztek volna ki a szocialista napló első oldalán. Volt aki a Beatlesről nevezte volna el a csapatot, mondván Liverpool egy komoly munkásváros, még ha angol is, de az együttes éppen felbomlóban volt, közösségi példaképnek tehát nem az igazi, nem beszélve a tagok frizurájáról, a nőügyeikről és a kábszeres látomásokról.
Próbáltunk a helyi focicsapatból is választani valakit, elég jól ment nekik akkor, de ők többnyire a munkaidő-kedvezményért hajtottak, miközben az eszménykép a lelkesedésből túlórázó masszatologató figurája volt. Felmerült, hogy valamelyik neves termékünkről kereszteljük el az újszülöttet, de az eozin már foglalt volt, Aurórával helyettesíteni már akkor is kicsit sok lett volna, a scharffeuer nevet nem tudta megjegyezni a gyári főbrigadéros, lapostányérnak pedig mégsem hívhattuk a szocialista brigádot.
Szégyenszemre nem is emlékszem, végül mi lett a brigád neve, de arra igen, hogy a napló első oldalára mottót írtunk. Nem kellett volna sokat gondolkodnunk, hisz' minden ilyen helyen József Attilát idézték valahogy így:
"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."
Mi azonban szerettünk volna már az elején kiemelkedni a szürke seregből, ha mással nem, hát irodalmi ismereteinkkel, ezért valamelyik igéző dekoltázsú festőlányt megkértük, gyönyörű kezével írja be pontosan, teljes szöveggel a naplóba a Töredéket:
"Ne légy szeles.
Bár munkádon más keres -
dolgozni csak pontosan szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes."
Az idézet páratlan népszerűségre tett szert a gyárban, az emberek tisztán látták az eszmei mondanivalót, mindenki a Töredék teljességét írta volna a műbör-kötés belső oldalára.
Az üzemi négyszög persze éber volt, csírájában elfojtotta az irodalmi köntösbe öltöztetett ellenforradalmi uszítást, és korábbi bíztatását visszavonva egyenesen megtiltotta, hogy a műhelyünkben szocialista brigád alakuljon. A napló a szemétbe került, mielőtt még kunyerált színház- és mozijegyekkel kitapétázuk volna, mi pedig megszabadultunk a példaképek dicsőséges, ámde nyűgös szerepkörétől.
József Attila segített a munkásosztályon.
Pedig a hivatalos kurzus által elhallgatott, megcsonkított életműve teljes egészében akkor már csak az idős magyartanárok és a csendben lázadó filoszok emlékezetében élt. Ott szunnyadtak az istenes versek, a csodás Betlehemi királyok, a Szent Jobbhoz írott fohász, vagy az 1922-es Nem, nem, soha! - a trianoni jajkiáltás, ami egyáltalán nem jelenhetett meg a kommunizmus évei alatt.
Drága Attila most megint közbeszéd tárgya lett. Harsog a féltő szó, mi lesz a szobrával, ha esetleg a Kossuth teret régi állapotába visszaállítja a kormány.
Nem tudom pontosan mi lesz, de remélem megszépül a tér, József Attila szobra pedig vagy ott marad, vagy másutt kap méltó helyet.
Jól van ez így, hogy a nagy magyar költőt sokan féltik mostanság.
Persze, szólhattak volna érte akkor is, amikor ronggyá gyalázták a cenzorok.


16 hozzászólás
Az MTI vezig tollából minden hiteles, ezt mondja a törvény
Jozsef Attila egy zsenialis, kiveteles tehetsegu kolto volt. Barmikor, barki, barmilyen okbol probalta ezt ketsegbevonni, sikertelensegre volt itelve. A tobbi itt es most nem erdekes !
Egy gerinctelen szélkakas a sok közül...!
A magyar BBC agilis létrehozójának tollából különös bukéja van az utolsó mondatnak.