Beindult az óvodai csokicsempészet, de a szülők többsége elfogadja, hogy tilos az édesség

2016. október 26. szerda 08:38

Beindult az óvodai csokicsempészet, de a szülők többsége elfogadja, hogy tilos az édesség

Csoki és cukorka helyett közös éneklés és a kiskirály megkoronázása. Röviden így összegezhető az óvodai „csokitilalom" bevezetése óta történt változás. Persze, ahogy az lenni szokott, ebben az esetben is akadnak renitensek, akik megpróbálják bejuttatni az édességet.

Idén áprilistól új korszak kezdődött az óvodai bulik történetében. Az addig általában a kintről hozott ilyen-olyan finomságokkal édesített ünnepségek kora lejárt, a tavasszal hozott szabályozás értelmében ugyanis elfelejthették a kicsik a kintről behozott cukorkákat és csokit.

Illetve, csak felejtették volna, akad ugyanis néhány szülő, akik fittyet hányva az előírásokra, gyakorlatilag megpróbálják becsempészni az egészségtelen ételeket.

- Főleg a már több éve óvodába járó gyermekek szülei között akadnak olyanok, akik még próbálkoznak az édességek bevitelével, azonban az óvodapedagógusok érvelését, meggyőzését végül elfogadják - fogalmazott Petren Ferencné, a Polgármesteri Hivatal Kulturális, Köznevelési és Sport Osztály vezetője. Hozzátette: az újonnan óvodába lépő gyermekek szülei azonban fenntartás nélkül betartják a szabályokat.

Hiába az egészséges étrend, ha az oviban cukorkát esznek

A szülők egy része azért ellenezte az ünnepségekre hozott édesség evését, mert a családban figyelnek arra, hogy a gyerek tányérjára egészséges ételek kerüljenek. Ha azonban az intézményben cukorkákkal és csokival tömi tele magát, az otthoni koszt már kevésbé tűnik finomnak számára.

A szakember hangsúlyozta, a pécsi előírás egy kormányrendelet szellemiségét követve látott napvilágot, a cél pedig a gyerekek egészségének megőrzése, a testi fejlődés elősegítése. A szokások megváltoztatására pedig azért volt szükség, mert sajnos a tapasztalatok azt mutatták, korábban az óvodai ünnepségekre gyakran magas cukortartalmú, egészségesnek aligha mondható édességeket is vittek a szülők.

Az elmúlt hónapok viszont bizonyították: cukorka és csoki nélkül is jót ünnepelhetnek a lurkók.

- Ezek az események továbbra is maradandó élményt jelentenek a gyerekeknek és az óvoda életében is kiemelt jelentőségűek. Csak néhány példa: az ünnepelt ovisnak reggel kis koronát hajtogatnak, közösen kidíszítik, majd egész nap viseli azt. A születésnapos dönthet arról is, hogy melyik mesét olvassa fel az óvodapedagógus - sorolta.

Az intézményeknél abban bíznak, hamarosan már egy szülő sem próbálkozik „csokicsempészéssel".


Képünk
illusztráció.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva