Baranyában is személyre szabott segítséget kínálnak az állástalan, 25 év alatti fiataloknak

2016. október 20. csütörtök 17:00

Baranyában is személyre szabott segítséget kínálnak az állástalan, 25 év alatti fiataloknak

Párját ritkító lehetőségeket kínál a Baranya Megyei Kormányhivatal által irányított, Ifjúság Garancia nevet viselő program a 25 év alatti, állástalan fiataloknak: az érintettek a munkaerő-piacon való sikeresek fellépésükhez személyre szabott segítséget kapnak, képzésekben vehetnek részt, de akár ki is próbálhatják, mennyire „fekszik" nekik a gyakorlatban a választott  szakmájuk. A megyében eddig már több mint kétezren vettek részt a programban, s az ajtó mindenki előtt nyitva áll a következő évek során is. 

                                                                      

- Az Ifjúsági Garancia program résztvevői számára garantáljuk, hogy a következő néhány hónap során történni fog velük valami, ami remélhetően kedvező irányban mozdítja elő az életüket - foglalta össze a GINOP-5.2.1- 14-2015- 00001 program lényegét dr. Horváth Zoltán baranyai kormánymegbízott. - A cél, hogy a huszonöt évesnél fiatalabb álláskeresőket olyan helyzetbe hozzuk, hogy eredményesebben léphessenek fel a munkaerő-piacon. Munkatársaink segítségével személyre szabott iránymutatást kapnak az érintettek. Az Ifjúsági Garancia Rendszerbe való belépés után a foglalkoztatási szolgálat a fiatalokkal együttműködve egyéni fejlesztési tervet dolgoz ki, és legkésőbb négy hónapon belül konkrét tanulási vagy munkalehetőséget is felajánl a résztvevők számára. Vagyis arról van szó, hogy tanulási vagy munkalehetőséget kínálunk minden állás nélküli fiatalnak - fogalmazott a kormánymegbízott a témáról rendezett sajtótájékoztatón.

A tavaly januárban indult, s egészen 2021-ig futó program megvalósítására országosan 160 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre.

Horváth Zoltán kifejtette, az elhelyezkedni nem tudó pályakezdők vagy az iskolarendszerből megfelelő szaktudás és végzettség nélkül kikerülők problémája egyaránt sújtja az Európai Unió valamennyi tagállamát.

Az Ifjúsági Garancia program hosszú távú célja, hogy a lehető legrövidebb legyen az az időszak, amelyet a fiatalok az elsődleges munkaerőpiacon kívül kénytelenek eltölteni.

A szakképzetlenek számára a képzési rendszerbe való visszakerülés és a versenyképes végzettség megszerzését, a szakképzettek számára pedig a munkatapasztalat-szerzés és a versenyszférában való elhelyezkedés támogatása az elsődleges. Ez utóbbi a gyakorlatban például azt jelenti, hogy a program részesei az együttműködő vállalkozásoknál három hónap erejéig elhelyezkedhetnek, kvázi kipróbálhatják magukat a szakmájukban.

A végzettség nélküli vagy nem versenyképes szakmával rendelkezők támogatott képzéseken vehetnek részt, hogy a gazdaság számára is értékes szakképesítésre tegyenek szert.

Baranya megyében eddig több mint kétezer fiatalt vontak be a programba, a célkitűzés, hogy számuk 2021-ig nyolcezer fölé emelkedjen, azaz az összes 25 év alatti állástalant igyekeznek nemcsak megszólítani, hanem kitörési pontot is kínálni számukra.

A program számokban

- Baranyában eddig 2021 fiatal volt részese a programnak.

- 321-en vettek részt eddig különféle kurzusokon, képzésük és a keresetpótló juttatásuk költsége 303 millió forint volt.

- 532 fő után igényeltek foglalkozásbővítő támogatást, ami 320 millióba került.

- 1411 fő után igényeltek bérköltség -támogatást, mintegy 840 millió forint értékben.

Az eddigi tapasztalatok szerint a programban résztvevők ötöde mindössze az általános iskolát fejezte be, negyedük gimnáziumi érettségivel, közel 45 százalékuk pedig szakmunkásképzős vagy szakközépiskolai bizonyítvánnyal rendelkezik. A támogatott munkakörök között a legnépszerűbbek a kereskedelemben és a vendéglátásban találhatók.

Az eddig tapasztalatok szerint a megyében a legnépszerűbb képzéseknek a gépi forgácsoló, a pincér, a pénzügy-számviteli és a nyelvi kurzusok bizonyultak.

Eddig ezeken összesen 321 fő vett részt, a támogatásukra fordított összeg - a tanfolyamok díja és a keresetpótló juttatások - megközelítőleg 303 millió forintot tett ki.

A megfelelő szakmával rendelkezők esetében a munkáltató vehet igénybe foglalkoztatást bővítő vagy bérköltség-támogatást. 2015 januárja óta foglalkoztatást bővítő támogatást 532 fő után igényeltek, a támogatásra felhasznált összeg 320 millió forint volt. Bérköltség-támogatást összesen 1411 fő után kaptak a foglalkoztatók, több, mint 840 millió forintértékben.

Az ebben érintett fiatalok közül 852 fő néhány hónapos munkatapasztalat-szerzéshez kapott támogatást, 73-an pedig alacsony iskolázottságúként kerültek be a programba.

A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban részesül.

Képünkön: (balról jobbra) Gyuricza Ágnes, a kormányhivatal sajtófelelőse, dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, dr. Tigelmann Éva a Foglalkoztatási Főosztály vezetője.

(X)