Baranyában is elkészítették az önkéntesek a sasleltárt

2017. február 03. péntek 18:30

Baranyában is elkészítették az önkéntesek a sasleltárt

Az országos program keretében ismét megszervezte a madártani egyesület baranyai csoportja a megyében telelő sasok állományfelmérését. 

A hónap közepén végzett számlálás során a távcsöveik elé került gyakoribb ragadozó madarak adatait is feljegyezték. Baranyában az önkéntesek összesen 115 db 2,5 x 2,5 km-es kvadrátban végeztek terepbejárásokat.

A megfigyelések során 54 rétisast, 2 héját, 11 karvalyt, 177 egerészölyvet, 1 kékes rétihéját, 1 vándorsólymot, 6 vörös vércsét, 2 kuvikot és 5 erdei fülesbaglyot láttunk.

Idén valamivel kevesebb ragadozót figyeltek meg, mint egy évvel korábban. A rétisasok kisebb része már a fészkek közelében, nagyobb része pedig a Duna mellett tartózkodott.

Forrás: Magyar Madártani Egyesület