Baranyában is elindítja adventi kampányát a szeretetszolgálat

2014. november 27. csütörtök 15:30

Megkezdődött csütörtökön a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adventi kampánya, amelynek célja, hogy felhívja az egyre súlyosbodó hazai gyermekéhezésre a figyelmet.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke a kampányindító sajtótájékoztatón csütörtökön elmondta: december 20. és 2015. január 4. között, az iskolai szünetben naponta 200 éhes gyermeknek biztosítanak napi háromszori étkezést Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Baranya megyében.

A terepen dolgozó, az MRSZ főállású szociális munkásai - együttműködve a helyi családsegítőkkel - közösen választják ki a rászoruló gyerekeket, akiknek házhoz szállítják az ételt - ismertette a részleteket Osgyán Dániel ügyvezető igazgató.

Hozzátette: nemcsak a figyelmet akarják ráirányítani az éhezőkre, hanem "segítséget szeretnének kérni a jóérzésű emberektől, hogy egy tál étel kerülhessen ezeknek a gyerekeknek az asztalára".

Az adományokat a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával, valamint a www.jobbadni.hu oldalon várják. Osgyán Dániel kiemelte: a beérkező adományokat folyamatosan monitorozzák, s amennyiben azok nagysága megengedi, több gyermeknek segítenek.

A szeretetszolgálat adventi kisfilmjében az egyre súlyosbodó hazai gyermekéhezésre hívja fel a figyelmet - fogalmazott Pál Sándor, hozzáfűzve: ma 10 és 30 ezer közé tehető azon magyar gyermekek száma, akik nem jutnak minden nap élelemhez, számuk pedig évről évre nő. Míg 2009-ben minden harmadik Magyarországon élő gyermek élt szegénységben, 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása.

A legfrissebb felmérések szerint a hét évnél fiatalabb gyermekek több mint 40 százaléka él ma Magyarországon szegénységben. Ezek a gyermekek csak az óvodában, iskolában jutnak rendszeresen ételhez, számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól. Az MRSZ idei kampányának elsődleges célja, hogy rávilágítson: sokan élnek mélyszegénységben, akik számára egyetlen tál meleg étel is óriási segítséget jelent.

Az MRSZ Debrecenben és Budapesten december 5. és január 10. között több alkalommal oszt meleg ételt, tartós élelmiszert Bódvalenkén és Tornanádaskán, valamint a segélykérelmek alapján folyamatosan Debrecenben és Budapesten. Az ételosztásban az az adventi kisfilmben szereplő Szinetár Dóra színésznő is több alkalommal részt vesz. A Nyilas Misi pakknak elnevezett ajándékcsomagot decemberben mintegy 1200 gyermeknek juttatják el Igalon, Msskolcon, Debrecenben és Budapesten.

(mti)