Balhéztak a pirosnál, megint lerúgta egy sofőr autóstársa visszapillantóját

2017. június 20. kedd 08:55

Balhéztak a pirosnál, megint lerúgta egy sofőr autóstársa visszapillantóját

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki egy közlekedési szituációból adódó nézeteltérés során novemberben lerúgta egy személygépkocsi visszapillantó tükrét, és ezzel csaknem hetvenötezer forintos kárt okozott. Néhány napja kísértetiesen hasonló eset történt. 

A férfi az egyik ismerősével gépkocsival közlekedett Pécsett, amikor egy kereszteződésben nézeteltérésbe keveredett a mögötte haladó gépkocsi vezetőjével. A vádlott ismerőse egy piros lámpánál az autóból kiszállt, és vitatkozni kezdett a másik autó sofőrjével, és a gépkocsiban utazó nővel.

A vádlott szintén kiszállt, a sértettek autójához ment, és rángatni kezdte annak jobb oldali első ajtóját, miközben trágár, becsmérlő kijelentéseket tett az autót vezető férfira.

Mivel a közlekedési jelzőlámpa zöldre váltott, ezért az autóban utazó nő megkérte a vádlottat, hogy engedje el az ajtót. A vádlott ellenkezett, majd egy mozdulattal lerúgta a gépkocsi jobb oldali visszapillantó tükrét.

A pécsi férfi a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása az utcán tartózkodókat megriasztotta, ezért cselekménye garázdaság vétségének minősül. Emellett a vádlottnak rongálás miatt is felelnie kell, mivel a tükör letörésével közel 75.000 Ft kárt okozott.

Amint arról beszámoltunk, néhány napja vádat emelt az ügyészség egy másik pécsi autóssal szemben, aki ugyancsak autóstársa visszapillantóját rúgta le egy közlekedési vita során.

Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség