Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja a Kodály Központot, a biztonságiak elfogták

2017. április 21. péntek 13:33

Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja a Kodály Központot, a biztonságiak elfogták

Miközben leadta a kabátját a ruhatárban, közölte, hogy a táskájában bomba van. Pénteken három év próbaidőre bocsátotta a bíróság. 

A bíróság közlése szerint a vádlott 2015. december 6-án Pécsett, a Kodály Központban egy komolyzenei koncerten vett részt. Amikor a ruhatárban leadta a kabátját, közölte az ott dolgozó ruhatárossal, hogy a nála lévő táskában bomba van.

A ruhatáros átvette a vádlott kabátját, és válltáskáját és azt elhelyezte, majd a vádlott távozott a helyszínről, a ruhatáros pedig értesítette a felettesét.

Ezt követően tíz perc múlva a vádlott ismét visszament a ruhatárhoz, elkérte a táskáját, hogy abban felejtett valamit, kivette a jegyét, majd visszaadta a táskát, hogy a ruhatáros tegye vissza a kabátjához. Ekkor közölte a vádlott a ruhatárossal, hogy a nála lévő mobiltelefonnal fogja aktiválni a táskában elhelyezett bombát, majd távozott a pulttól, de az épületet nem hagyta el. Ekkor a biztonsági személyzet értesítette a rendőrséget, akik kiérkezve a vádlottat elfogták, táskájában bombát nem találtak.

A Pécsi Járásbíróság 2017. április 20-án kihirdetett ítéletével M. Z. G. vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt három évre próbára bocsátotta.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, ezért a határozat nem jogerős.

Képünk illusztráció.

Forrás: Pécsi Törvényszék