Az urán nem C-vitamin, de ezen kívül szinte semmit nem tudni a WildHorse kutatásáról - FÓRUM

2012. június 21. csütörtök 20:25

Az urán nem C-vitamin, de ezen kívül szinte semmit nem tudni a WildHorse kutatásáról - FÓRUM

A Pécsre tervezett uránbányáról tartottak lakossági fórumot csütörtök délután/este az Istenkúti Kultúrházban. A felszólalók többsége a bányanyitás ellen szólalt fel, hiszen "az urán nem játékszer", sőt - mint megtudhattuk - még csak nem is C-vitamin. Nagy Csaba alpolgármester elmondta: a városvezetők egyelőre alapvető információkkal sincsenek tisztában a beruházással kapcsolatban - ezért is akasztotta meg a folyamatot a városfejlesztési bizottság.

Túlzás lenne azt állítani, hogy egy tűt sem lehetett leejteni csütörtök délután az istenkúti közösségi házban, ülőhelyet azonban alig lehetett találni, ötven-hatvan érdeklődő vett részt az eseményen.

Bevezetőjében Peták Péter, az Istenkútért Egyesület elnöke egyértelműsítette a fórum célját: ők nem tartják jó ötletnek a pécsi uránbánya nyitást, ennek ellenére "tárgyilagosan viszonyulnak a kérdéshez". Szerinte „joggal lehet gyanítani", hogy a WildHorse a város alatt is végezne fúrásokat, „nem demagógia tehát erről beszélni". Mint elmondta, a bánya mindenképpen egészségügyi kockázatot rejt, hiszen az „uránt aligha lehet C-vitaminnak nevezni".

A FOTÓRA KATTINTVA MEGTEKINTHETI A FÓRUMON KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT: 

 

Egy idős bányamérnök szerint sem lehet káros következmények nélkül a felszínre hozni az uránt.

- Hazugság, hogy az ezer méter mélyen folyó bányászat nem érinti a felszíni területet, hiszen a kiszivattyúzott víz miatt a talaj kiszárad. Már csak ezért is fontos lenne, hogy megtudjuk, pontosan hol végeznék a fúrásokat - mondta hozzászólásában.

Az addig meglehetősen langyos fórumon az események nagyjából egy óra elteltével gyorsultak fel, akkor ugyanis egy „aggódó pécsi nagymamaként" bemutatkozó hölgy ragadta magához a mikrofont.

- Hogyan gondolhatják, hogy lakott területre adnak ki kutatási engedélyt? Hogy merik megtenni, hogy százezrek életét kockáztatják, és úgy kötnek szerződést a céggel, hogy nem is tudják, pontosan milyen módon bányásznának? - szegezte a kérdéseket a bányakapitányság képviselőinek, valamint a politikusoknak.

Nagy Csaba alpolgármester - akit csütörtökön bízott meg a közgyűlés az „uránügyek" vezetésével - úgy fogalmazott, a város csak akkor hoz döntést, ha minden információ birtokában van.

- Mindenképpen tartunk közmeghallgatást, de előbb szakértőkkel, civilekkel tárgyalunk, hiszen a jelen helyzetben még alapvető kérdésekre sem tudunk válaszolni - tudatta a hallgatósággal. Hangsúlyozta, nem a város vezetői, hanem a hatóságok adhatják ki az engedélyeket, de emlékeztetett rá, a városfejlesztési bizottság egyelőre nem adott zöld utat a WildHorse területhasználati kérelmének.

Erre reagálva Kóbor József, az LMP képviselője azt mondta: ha az ellenzék „nem veri a tamtamot, a tulajdonosi hozzájárulás simán átmegy a bizottságon".

- Egy, a kormány által kontrollált, előrehaladott folyamatról van szó, melynek nem ismerjük a részleteit. Tulajdonképpen senki nem tud semmit - summázta a helyzetet.

Az MSZP-s Schmuck Roland felszólalása egybecsengett Kóbor Józseféval, a politikus szerint a WildHorse semmilyen információt nem adott, de „ötszáz munkahelyért nem szabad tönkretenni a várost".

Keresztes László Lóránd (LMP) arra kérte Nagy Csabát, jelentse ki, hogy a város nem adja ki az engedélyt.

Válaszában az alpolgármester megismételte: az ellenzék és a városvezetés együtt hozta meg a döntést, hogy egyelőre nem adnak zöld utat a kutatásnak.

Leszögezte, döntés a nyár folyamán egészen bizonyosan nem lesz.

A fórum utolsó hozzászólójaként Kővári János, az ÖPE politikusa is szót kért, ő azt mondta, az ügynek "nem szabad, hogy köze legyen a pártpolitikához, hiszen a tubesi radar ügyében is az összefogással értek el sikert a pécsiek".

- Ha egy ember egészsége is veszélybe kerül, az Összefogás Pécsért Egyesület nem támogatja az uránbányát - szögezte le, majd hozzátette, a kérdésben népszavazást kell kiírni.

Képünk a csütörtöki fórumon készült.

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva