Az ÖPE szerint útelágazáshoz érkezett most a város

2017. március 11. szombat 07:30

Az ÖPE szerint útelágazáshoz érkezett most a város

Most nem az a kérdés, hogy melyik pártra vagy szervezetre szavazzunk, erre majd a következő években lesz módunk. Ma az a kérdés - hangzott el az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) költségvetésről szóló sajtótájékoztatóján - hogy mi legyen a fontos közös életünkben. Mik azok az értékek, amiket meg kell tartanunk, s mik azok, amelyek eddig talán fontosak voltak, de ma inkább nehézséget jelentenek, béklyóba kötnek minket. 

Mint azt Kővári János, az ÖPE elnöke elmondta, a város útelágazáshoz érkezett. El kell döntenie, hogy melyik úton akar járni, azon az úton, ahol a politikai, hatalmi logika dönt vagy azon, amelyen a kicsik halk szavát is meghallják. Azon az úton maradunk-e, ahol ragaszkodunk a rutinhoz, még ha annak látjuk is negatív következményeit, vagy azon ahol az új kihívásokra, új válaszokat tudunk adni.

- A város ma komoly fejlesztési forrásokhoz jut. El kell dönteni, hogy ezekből jóléti-szórakoztató létesítményeket építünk, vagy korszerűsítjük a közösségi közlekedést, zöldítjük a környezetünket, energiatakarékossá tesszük az épületeinket, netán segítjük civil közösségek létrejöttét és a gyermekeink testi-lelki növekedését-folytatta Kővári.

- El kell dönteni, hogy egy futballcsapatot támogatunk kétszer annyival, mint az összes többi sportszervezetet vagy arra törekszünk, hogy minden gyermek és felnőtt sportolhasson. El kell dönteni, hogy segítjük e a pécsieket lakásaik korszerűsítésében, s ezzel valódi rezsicsökkentést érünk el és a pécsi vállalkozó munkát kapnak, vagy sokszor átláthatatlan beruházásokra költjük a forrásokat - fejezte be mondandóját.

Dr. Vicze Csilla (képünkön) elmondta, hogy javaslatot kíván tenni arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan legyen keret arra, hogy a pécsi gyerekek legalább egyszer egy évben eljussanak a pécsi kulturális intézményekbe és ezáltal identitásukba erősödjenek.

Fontosnak tartja még, hogy a város jelentős összegekkel támogassa a város zöldterületeinek növelését, ezzel egészséges környezetet biztosítva az itt élőknek.

Vozár Pál, az ÖPE volt képviselője azt emelte ki, hogy a város jövője azon múlik, hogy a pécsiek alakíthatják e a városukat. Mint mondta, az ÖPE maga is civil szervezet és egyik legfontosabb céljuk, hogy a civil közösségeket erősítsék, ugyanis ez a polgárosodás alapja. Örülnek annak, hogy a város továbbra is partnernek tekinti azokat a szervezeteket, amelyek közfeladatot vállalnak át, de azt is fontosnak tartja, hogy a kisebb szervezetek is kapjanak támogatást és ne csökkenjen a tavalyi keret. Ezért arra kérik a képviselőket, hogy a saját keretük egy részét engedjék át a civil szervezeteknek pályázati úton.

Forrás: ÖPE