Az együttérzésre figyelmeztet a hajléktalan Jézus-szobor

2017. május 26. péntek 13:30

Az együttérzésre figyelmeztet a hajléktalan Jézus-szobor

Május 26-29-ig a Dóm téren lesz a hajléktalan Jézus-szobor.

A köztéri alkotás kettős üzenetet hordoz: egyrészt felhívja a figyelmet, hogy lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt együttérzésre hív az elesettek iránt. A szobor fő üzenete közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, amely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátórendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.

Az eredeti embernagyságú bronzszoborot, Timothy Schmalz kanadai szobrász alkotását 2013-ban állították Torontóban. A művész egy padon fekve ábrázolja Jézust, ahogy naponta látjuk a fedél nélküli embereket városainkban. A testet takaró borítja, a mezítelen lábakon a keresztre feszítés szögei ütötte sebek. A szobor egy-egy másolatát több nagyvárosban elhelyezték - többek között Londonban, Washingtonban, Madridban, Oklahomában és Rómában is. Magánkezdeményezés után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével Magyarországon is bemutatják az egyik szobormásolatot, amelyet 2017. április 11-én Erdő Péter bíboros, prímás áldott meg Budapesten. Az együttérzés szobrát május 26-án este mutatják be Pécsett, a Dóm téren.

Az esemény programja:

Május 26-án 16.30 órakor nyitó ünnepséggel kezdődik a rendezvény a pécsi Dóm téren, amelyen Udvardy György pécsi megyéspüspök és ifj. Csonka Pál, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezetője mond beszédet. Közreműködnek: Vidákovics Szláven színművész, Mátyás kamarakórus, Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei és gondozottai, Varga Adrienne és dr. Hernádi László Mihály - Vers- és Prózamondó Pedagógusok Műhelye, Sant'Egidio Közösség. A háziasszony Besenczi Berta lesz.

18.00 órakor szentmisét celebrál Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök a Pécsi Székesegyházban (7621 Pécs, Dóm tér 3.).

Május 27-én 10.00 órakor a pécsi Támasz Alapítvány szervezésében a hajléktalanok és segítőik közös műsora
11.00 órakor a Remény Háza - Domus Spei Nappali Melegedő és a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász közös zenés és prózai műsora
17.00 órakor a Keret Alkotócsoport dramatikus alkalma - Történetek életeinkből: hajléktalan és nem hajléktalan sorsokról. Gyere el, mesélj és találkozz!
18.00 órakor Máger Róbert atya szentmisét mutat be a Bazilikában, a zenei szolgálatot a Palestrina Kórus látja el
19.00 órakor jeleneteket elevenít meg Jézus életéből a Pécsi Kat+Ifi csapata

Május 28-án 14.00 órakor zenés dicsőítés a Pécsi Metodista Ifik vezetésével
18.00 órakor Kajtár Edvárd, a Pécsi Székesegyház plébánosa celebrál szentmisét a Bazilikában (7621 Pécs, Dóm tér 3.)
18.45 órakor zenés áhítat a Pécsi Betánia Közösség vezetésével, szeretetvacsora és mécsesgyújtás

Forrás: Pécsi Egyházmegye