Aquapark: a németek a vásártér mellé építenék, de a Holding szerint máshol jobb lenne

2012. február 22. szerda 17:30

Aquapark: a németek a vásártér mellé építenék, de a Holding szerint máshol jobb lenne

Előrelépés történt a Pécsre álmodott aquapark ügyében, a gazdasági válság miatti többszöri halasztás után ugyanis a napokban egy asztalhoz ültek a projektért felelős Pécs Holding Zrt. és a német SAB AG cég képviselői. Barna Béla, a vagyongazdálkodási vállalat vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a beruházó és a város álláspontja még több kérdésben eltér, de folyamatos az egyeztetés. Mint fogalmazott, az azonban biztos, hogy nem akarnak még egy Expo Centert a város nyakába varrni.

Bár a korábbi tervek arról szóltak, hogy a tavaly áprilisban beharangozott leendő pécsi aquaparkról 2011 decemberében tárgyalnak, a válság miatt a megbeszélésre egészen a múlt hétig várni kellett.

- Kint voltunk Németországban, ahol nem csak a befektető cég, hanem egy bank képviselőivel is személyesen tárgyaltunk. Ők ugyanis segítséget nyújtanának a projekt megvalósításához - tájékoztatta a Pécsi Újságot Barna Béla, a projekt lebonyolításával megbízott Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója.

A koncepciót, melyet a németek letettek az asztalra, a városi cég vezetője szerint össze kell hangolni a város érdekeivel, ezen dolgoznak jelenleg.

- A német vállalat szakemberei nagyjából másfél-két éve járták be Pécset, hogy megfelelő helyszínt találjanak. Azóta, az EKF-beruházásoknak köszönhetően, alaposan átalakult a város, illetve egy új városfejlesztési stratégia kidolgozása is folyamatban van. Azt javasoltuk tehát, hogy az aquapark-projektről az alapoktól kezdjük újra a tárgyalásokat, ezzel pedig a német fél is egyetértett - fogalmazott.

Barna Bélától megtudtuk, a németek a vásártér mellé, a Megyeri út közelébe álmodták meg a wellness-komplexumot.

- Mi azonban úgy látjuk, nem feltétlenül ez a legjobb helyszín, hiszen, bár jelen állapotában viszonylag kihasználatlan a terület, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben is így lesz. Egyelőre vizsgáljuk, hogy pontosan melyik helyszín lenne a legmegfelelőbb, több javaslatot is letettünk az asztalra. A célunk, hogy olyan helyet találjunk, ahol az aquapark a lehető legjobban tudja erősíteni a már meglévő vagy a létrejövő intézményeket, az új komplexum ugyanis nem lehet vetélytársa más városi funkcióknak.

A vezérigazgató egy példát említve hozzátette: el kell kerülni, hogy az aquapark konkurenciája legyen a Hullámfürdőnek. A cél, hogy kiegészítsék egymást.

A helyszín mellett más dolgokban sem értett egyet a magyar és a német fél. A SAB AG például nem építene szállodát a komplexum mellé, a Holding szerint viszont szükség lenne rá, hiszen a felmérések azt mutatják, a hosszú hétvégéken a családok elsősorban a wellness hoteleket veszik célba.

A Holding tehát igyekszik a város szempontjait előtérbe helyezni és a mostani beruházás kapcsán egy rossz bevett szokással is szakítani akarnak.

- Olyan, Európa-szerte bevett együttműködésben gondolkodunk, ahol mindkét fél vállal kockázatot, ugyanakkor ezt a rizikót a minimális szintre akarjuk csökkenteni. Korábban az önkormányzat és bármely magáncég együttműködése úgy zajlott, hogy a vállalkozások csak a profitra tartottak igényt, a garanciát és a kockázatot a városnak kellett állnia. Ezzel a hagyománnyal mi szakítani akarunk. Nem szeretnénk ugyanis még egy Expo Centert a város nyakába varrni.

A következő tárgyalást Pécsett tartják a felek, várhatóan áprilisban.


Képünkön Barna Béla látható.

Palotás P.

13 hozzászólás

 
  • 13. színjáték - 2012. február 23. csütörtök 13:12
    Semmi sem lesz belőle. Akik, most szálltak be komoly pénzzel a harkányiba majd megakadályozzák.
  • 12. zsu - 2012. február 23. csütörtök 12:36
    Nagyon jó hely lenne az Expo mellett! Legalább a sátrat is lehetne hasznosítani valamire, ha másra nem, hát fedett parkolónak!
  • 11. papa - 2012. február 23. csütörtök 12:30
    Hol él ez a Barna Béla? Minek még egy hotel??? Nehogy már egy holingos kontáron csússzon el egy ilyen beruházás! Végre a városlakókra is gondol valaki, bár akkor annyi is pár környékbeli fürdőnek...
  • 10. Végh Gábor - 2012. február 23. csütörtök 11:29
    Egyetértek 3-sal, a Hullámfürdőnek egy falusi strand is vetélytársa lenne. Alig várom már, hogy valami normális épüljön a szocializmust idéző, továbbra is gazdátlannak tűnő, alulfinanszírozott Hullám helyett. Lepukkant öltözők, lepukkant zuhanyzók, lepukkant szauna, még mindig gyakran büdös wc-k és - tisztelet a kivételnek - unott, kedvetlen személyzet. Mitől is ne lennének unottak és kedvetlenek, mikor alig fizetik meg őket? Nem csak én látom így, sok más törzsvendég, akivel beszéltem, ugyanígy látja. Expo környéke? Miért is ne, ideálisnak tűnik. Mihelyst jön a jó idő, megyek a Polláckra, mihelyst megépül az élményfürdő, megyek oda, nem kérdés.

Új hozzászólás