Ágoston Zoltán: Hazatalál-e Pécs drámája?
2011. november 27. vasárnap 22:45
Nem állíthatjuk, hogy Pécs kellően megbecsülte volna drámairodalmunk remekművét, amelyet a valaha élt egyik legnagyobb magyar költő, Weöres Sándor írt a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére. Ezért is bír nagy jelentőséggel, hogy A kétfejű fenevad (avagy Pécs 1686-ban) újra látható a nagyszínházban Szikora János rendezésében november 11. óta.
A kellő megbecsültséget egy ideig a Kádár-rendszer kultúrpolitikájának szűklátókörűsége akadályozta. Ugyanis, miután a kézirat 1972-re elkészült, annak csak első része jelenhetett meg a Jelenkor folyóirat hasábjain, a második nem. (E második rész gépirata - a szerző kézírásos javításaival - ma is megtalálható a szerkesztőség archívumában.) A pécsi színház rögvest műsorra tűzte a darabot, zajlottak a próbák, ám a bemutatóra nem került sor, mert nem engedélyezte valamely felsőbb hatóság - a szóbeszéd szerint maga a gyakorta Pécsre látogató „kultúrpápa", Aczél György.
Aztán évekkel később újból megpróbálták Weöres „történelmi panoptikumát" a pécsi színpadra állítani: ismét sikertelenül. (Ekkor készülhetett az a két, a színházi archívumban fellelhető fotó, amelyek Kézdy Györgyöt, Sir Katit, Vári Évát és másokat mutatnak próba közben.) Ugyancsak ekkortájt kísérelte meg előadni a színművet amatőr társulatával Bagossy László is, aki levelezett ez ügyben a szerzővel. A darab cenzurális akadályoztatásai végül olyannyira kedvét szegték a költőnek, hogy soha nem írt többé drámai művet.
Az egész magyar kultúra lett szegényebb ezáltal.
Az ideológiai éberség lanyhulása, az államszocialista rendszer lassú erodálódása révén aztán a nyolcvanas években megjelenhetett a darab teljes szövege folyóiratban és kötetben is, illetve budapesti és kaposvári előadások után 1985-ben végre Pécsett is láthatta a közönség Szőke István rendezésében - igaz, alaposan megcsonkítva. A korabeli közönség túlságosan is jól értette (volna) a két regnáló világhatalom, a török és a német (Habsburg) közti hatalmi játszmák, manipulációk aktuális párhuzamait.
Mint e rövid összefoglalóból látható, a színmű megírásától a pécsi színpadra állításáig tartó történet maga is tartalmaz „drámai" elemeket. De mivel menthető a rendszerváltás óta eltelt két évtized érdektelensége, amely időszakban a Janus Egyetemi Színház 2003-as, Mikuli János által jegyzett előadása képezi az egyetlen kivételt mindmáig? Vajon benne van-e a pécsi kulturális köztudatban az a darab, amely a várost a magyar drámairodalom egyik legfantasztikusabb alkotásának centrumába emeli?
És ha e költői kérdésre a tapasztalataink szerint nemmel kell válaszolnunk, azt a szomorú tényt az sem menti, hogy jelentőségéhez képest egész Magyarországon alig játszották, mert Weöres darabja - archaizáló költői nyelvével, számos idegen nyelvi betétjével, történelmi, kulturális ismereteket feltételező utalásaival - igencsak feladja a leckét a rendezőknek és a színészeknek, valamint a közönségnek egyaránt.
Halljuk, olvassuk, hogy „Pécs a kultúra városa". Ha azt szeretnénk, hogy a szlogen igaz legyen, akkor első lépésként minden pécsi polgárnak (belső, azaz nem rendeletben előírt) kötelessége lenne megnézni A kétfejű fenevad előadását. (Kultúra nélkül ugyanis nincsen polgárság, csupán lakosság.) Weöres számára - aki a harmincas-negyvenes években majd' egy évtizedet töltött el a városban, és komoly ismeretekkel rendelkezett a térségről - nagyon is kapóra jött a felkérés a soknemzetiségű és -kultúrájú Pécs-Baranyából. Úgy írja meg nemzeti drámairodalmunk egyik remekművét, hogy ellenszegül annak a (világ)történelmi-politikai hagyománynak, amely a legkülönbözőbb eszmék nevében talált alkalmat valamely vallási, nemzetiségi, kulturális csoport kiirtására vagy elnyomására.
Ennek a gyilkos gondolkodásmódnak kíván véget vetni, s egyik szereplőjével köntörfalazás nélkül ki is mondatja: „Le a világtörténelemmel!" De Weöres drámája nemcsak a kommunizmusban volt áthallásos, a mai politikai élet számára is érvényes üzenete van: minden mai primitív acsarkodás elutasítását sugallja.
Én azt remélem, hogy Pécs drámája, a legnagyobb anti-nacionalista magyar színmű megtalálja a helyét a pécsi és az országos köztudatban. És éppen ezen karaktere által a város emblémájává, identitásképző alapjává válik.
A kellő megbecsültséget egy ideig a Kádár-rendszer kultúrpolitikájának szűklátókörűsége akadályozta. Ugyanis, miután a kézirat 1972-re elkészült, annak csak első része jelenhetett meg a Jelenkor folyóirat hasábjain, a második nem. (E második rész gépirata - a szerző kézírásos javításaival - ma is megtalálható a szerkesztőség archívumában.) A pécsi színház rögvest műsorra tűzte a darabot, zajlottak a próbák, ám a bemutatóra nem került sor, mert nem engedélyezte valamely felsőbb hatóság - a szóbeszéd szerint maga a gyakorta Pécsre látogató „kultúrpápa", Aczél György.
Aztán évekkel később újból megpróbálták Weöres „történelmi panoptikumát" a pécsi színpadra állítani: ismét sikertelenül. (Ekkor készülhetett az a két, a színházi archívumban fellelhető fotó, amelyek Kézdy Györgyöt, Sir Katit, Vári Évát és másokat mutatnak próba közben.) Ugyancsak ekkortájt kísérelte meg előadni a színművet amatőr társulatával Bagossy László is, aki levelezett ez ügyben a szerzővel. A darab cenzurális akadályoztatásai végül olyannyira kedvét szegték a költőnek, hogy soha nem írt többé drámai művet.
Az egész magyar kultúra lett szegényebb ezáltal.
Az ideológiai éberség lanyhulása, az államszocialista rendszer lassú erodálódása révén aztán a nyolcvanas években megjelenhetett a darab teljes szövege folyóiratban és kötetben is, illetve budapesti és kaposvári előadások után 1985-ben végre Pécsett is láthatta a közönség Szőke István rendezésében - igaz, alaposan megcsonkítva. A korabeli közönség túlságosan is jól értette (volna) a két regnáló világhatalom, a török és a német (Habsburg) közti hatalmi játszmák, manipulációk aktuális párhuzamait.
Mint e rövid összefoglalóból látható, a színmű megírásától a pécsi színpadra állításáig tartó történet maga is tartalmaz „drámai" elemeket. De mivel menthető a rendszerváltás óta eltelt két évtized érdektelensége, amely időszakban a Janus Egyetemi Színház 2003-as, Mikuli János által jegyzett előadása képezi az egyetlen kivételt mindmáig? Vajon benne van-e a pécsi kulturális köztudatban az a darab, amely a várost a magyar drámairodalom egyik legfantasztikusabb alkotásának centrumába emeli?
És ha e költői kérdésre a tapasztalataink szerint nemmel kell válaszolnunk, azt a szomorú tényt az sem menti, hogy jelentőségéhez képest egész Magyarországon alig játszották, mert Weöres darabja - archaizáló költői nyelvével, számos idegen nyelvi betétjével, történelmi, kulturális ismereteket feltételező utalásaival - igencsak feladja a leckét a rendezőknek és a színészeknek, valamint a közönségnek egyaránt.
Halljuk, olvassuk, hogy „Pécs a kultúra városa". Ha azt szeretnénk, hogy a szlogen igaz legyen, akkor első lépésként minden pécsi polgárnak (belső, azaz nem rendeletben előírt) kötelessége lenne megnézni A kétfejű fenevad előadását. (Kultúra nélkül ugyanis nincsen polgárság, csupán lakosság.) Weöres számára - aki a harmincas-negyvenes években majd' egy évtizedet töltött el a városban, és komoly ismeretekkel rendelkezett a térségről - nagyon is kapóra jött a felkérés a soknemzetiségű és -kultúrájú Pécs-Baranyából. Úgy írja meg nemzeti drámairodalmunk egyik remekművét, hogy ellenszegül annak a (világ)történelmi-politikai hagyománynak, amely a legkülönbözőbb eszmék nevében talált alkalmat valamely vallási, nemzetiségi, kulturális csoport kiirtására vagy elnyomására.
Ennek a gyilkos gondolkodásmódnak kíván véget vetni, s egyik szereplőjével köntörfalazás nélkül ki is mondatja: „Le a világtörténelemmel!" De Weöres drámája nemcsak a kommunizmusban volt áthallásos, a mai politikai élet számára is érvényes üzenete van: minden mai primitív acsarkodás elutasítását sugallja.
Én azt remélem, hogy Pécs drámája, a legnagyobb anti-nacionalista magyar színmű megtalálja a helyét a pécsi és az országos köztudatban. És éppen ezen karaktere által a város emblémájává, identitásképző alapjává válik.
Új hozzászólás
Megosztás
Kinyomtatom
Kommentálom
4 hozzászólás
Mindannyian tudjuk,hogy abban az időben hogy ment a "betiltás".Persze,hogy nem Aczél Gy. személyesen.Valaki az itteni P.B. 3. vonalából közölte a színház igazgatójával neheztelést,(esetleg Aczélra hivatkozott még akkor is,,ha ilyen parancs nem hangzott el.)Más esetben a Városháza Műv.O.-on keresztül üzent.Így működött.Ha az ig. elfogadta lekerült műsorról,ha nem kis cirkusz árán maradt.Lásd Pál Pista rendezte Übü.
Persze lehjttek "véresebb" esetek is,de én ilyenekről nem tudok.Simon Pista tudna ilyesmiről beszámolni,ha volt ilyen.
Mellesleg én sem a tiltás miatt nem mutattam be,hisz amatőr társulatok az ilyet játsza megkerülhették.Nem volt elég a műhöz méltó művészi kapacitásunk.
A 2. hsz.-t tanítani kellene:
1. Mellékes témának nevezi az előtte szóló véleményét
2. Remekül átevez egy másik témára (bár - elvileg - az első hsz.ra reagál)
3. Végül (slusszpoén!?): személyeskedik, közhelyesen.
Röhejes!
Talán ha az írás érdemi üzenetére reagáltál volna, jobban érvényesülne a részmegfigyelésed. Majdnem mellékes, hogy Aczél vagy valaki más, vagy akár senki sem tiltotta be a darabot. Ha nincsen művelt, kultúrára kíváncsi polgárság Pécsett, egy mégoly értékes darab se lehet közbeszéd tárgya, kerülhet be a szellemi körforgásba, vagy válhat büszkeségünk tárgyává. Hm? "Regnáló" - ez az irigységfaktor volt? lol
vegye elő - , ha még megvannak - a Jelenkor levelezését és WS beszélgetésének kéziratban lévő formában megmaradt akkori - sajnos meghalt - irótársával, és látni fogja, hogy sem megyei kulturális elemek sem Aczél György fel sem lelhető a terepen. Ezt igazolja, hogy a darab megjelent, olvashat ó is volt, amelyről t. Szerkesztő Ur is beszámol. Az /azok/ a szorgos pécsi irodalmi hagyatékgyűjtők, akik sokat gyüjtöttek, irtak e korról, előadhatnák esetleg a náluk lévő anyagokat, hogy ne késztessék ilyen felesleges lirai csengésű keserű esszéirásra a regnáló főszerkesztő urat.