Áfacsalás gyanújával nyomoz a NAV egy baranyai cég ellen

2016. október 20. csütörtök 11:37

Áfacsalás gyanújával nyomoz a NAV egy baranyai cég ellen

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói a rajtaütéskor szembesültek azzal, hogy a baranyai nyílászárókat gyártó cégnél módszeresen elégették az eltitkolt bevételt igazoló iratokat. Az eddigi adatok szerint az elkövetők 850 millió forint áfát csaltak el és a feketén szerzett pénzt szétosztották egymás között.

A cég árnyékolástechnikai termékek és nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Elsősorban egyedi igények alapján folyik a gyártás, a kész termékeket magánszemélyeknek és viszonteladóknak értékesítik. Három dunántúli üzemben, több mint 100 ember dolgozik.

A nyomozók gyanúja szerint a termékek értékesítése fele arányban számla nélkül, feketén történt. A magánszemélyek egyáltalán nem, míg a gazdasági társaságoknak csak egy része kapott számlát. A számla nélküli értékesítésekkel és a bevétel egy részének eltitkolásával az áfafizetést akarták megspórolni. Az így szerzett feketejövedelmet a tulajdonosok és az őket segítő személyek szétosztották egymás között.

A bizonyítékok eltűntetésére trükkös módszerük volt: a papír alapú megrendelőket és a teljesítést igazoló iratokat az üzemcsarnokok fűtésére használták, míg a számítógépeken tárolt adatokat évente törölték.

A pénzügyi nyomozók az októberi akcióban 14 helyszínen tartottak házkutatást, adatokat gyűjtöttek, bizonyítékokat foglaltak le. A helyszíneken 28 személyt tanúként kihallgattak.

Két üzemben és egy családi háznál vették észre a nyomozók, hogy befűtöttek az eltitkolt bevételeket rögzítő megrendelőlapokkal, és további bizonyítékok is elégetésre vártak a kazánok mellett. Az egyik lakásban kábítószer-gyanús anyagot is találtak, ezért ott a rendőrség, míg az üzemekben a bejelentés nélkül foglalkoztatottak miatt a munkaügyi ellenőrök intézkedtek.

A nyomozás jelenleg különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az okozott kár megtérülése érdekében a nyomozók zár alá vették a társaság tulajdonában lévő iparterületet és a hozzá tartozó üzemcsarnokokat.

Képünk illusztráció. 

Forrás: NAV - Fotó: MTI-fotó