„Adminisztrációs hiba" miatt törölték átmenetileg az M60-as továbbépítésének tervét

2015. június 12. péntek 06:39

„Adminisztrációs hiba

Általános megrökönyödést keltett, amikor tavaly kiderült, hogy törölték a 2018-ig szóló útfejlesztési tervekből az M60-as autópálya továbbépítését Pécstől a horvát határig. Csizi Péter, Pécs egyik országgyűlési képviselője szerint adminisztrációs hiba miatt került ki a programból a sztráda folytatásának a terve, amit azóta orvosoltak, s a beruházás így megvalósulhat. Jövőre elkezdődhet az M6-os meghosszabbítása is, Bóly és az országhatár között. 

A Kémesen 2013-ban tartott kihelyezett kormányülésen foglalta határozatba a kabinet, hogy az M6/M60-as sztrádát Bólytól, illetve Pécstől továbbépítik a horvát határig.

Azt követően arról érkeztek hírek, a hogy a beruházások előkészületei zajlanak, vagyis a dolog sínen van, így általános megrökönyödést keltett, amikor tavaly kiderült, a 2018-ig szóló útfejlesztési tervek között mégsem szerepel az M60-as folytatása, csak a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítése. Szerencsére az ügy azóta újabb, méghozzá kedvező fordulatot vett: a Pécs és a kormány közötti létrejött megállapodás újra tartalmazza a sztráda továbbépítését a baranyai megyeszékhelytől.

- Adminisztrációs hiba miatt törölték a beruházást a programból - világított rá a történtek hátterére Csizi Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője. - Az illetékes államtitkárság ugyanis csak azokat az építkezéseket vette figyelembe a terv összeállításakor, amelyek uniós támogatásokból finanszírozhatók, a nem ebbe a körbe tartozókat pedig nem. Ennek lett az a következménye, hogy törölték az M60-as továbbépítését. Ez hiba volt. Természetesen megértjük, hogy a költséges beruházásokhoz uniós forrásokat igyekszik felhasználni a szaktárca, azonban azt nem tudtuk elfogadni, hogy a hazai finanszírozású tervek közül is törölték a jelenleg Pécsett véget érő sztráda meghosszabbítását - tette hozzá.

Júliusban átadják az „elkerülőt"

Várhatóan júliusban vehetik birtokba az autósok a kertvárosi elkerülőt. Lényegében a most Pécs határában véget érő sztráda meghosszabbításáról van szó, az 58-as út és a Kökényi út között. A szakaszból egy kilométeren kétszer két sávon haladhat majd a forgalom, akár százharmincas tempóval is. A további részeken száz kilométer lesz a megengedett legnagyobb sebesség. Az út használatáért fizetniük kell majd az autósoknak.

Csizi Péter elmondta azt is, az előkészületek most új lendületet vehetnek. A politikus abban bízik,hogy a végleges nyomvonal kijelölését követően még ebben a ciklusban elkezdődhet a kivitelezés.

Ennél jóval hamarabb, akár már jövőre hozzáláthatnak az M6-os meghosszabbításához a szakemberek. A Bóly és Ivándárda közötti szakasz építésének megkezdéséhez szükséges dokumentumok elkészítésére kiírt pályázat eredményes volt, a megbízást elnyerő cégnek novemberig le kell szállítania a megvalósíthatósági tanulmányt, az előzetes régészeti feltárásra vonatkozó terveket és a környezeti hatástanulmányt.

- Pécs és a régió szempontjából ez a beruházás is roppant fontos - jelentette ki Csizi Péter-, mivel közvetlen közúti összeköttetés jön létre a megyeszékhely és a horvátországi Baranya között, ami a kereskedelmi, s így a gazdasági kapcsolatokat is élénkíteni fogja.

M. B. - Fotó: Dittrich Éva