A spanyoloké a Lakits-laktanya is

2008. augusztus 28. csütörtök 20:34

A spanyoloké a Lakits-laktanya is
Értesüléseink szerint a PTE orvostudományi karának Szigeti úti épületével szemben álló egykori Lakits-laktanyát és a tőle délre eső, korábban az Agora Kft. tulajdonát képező ingatlanokat is megvette az a spanyol befektetőcsoport, amely a nyár elején a város stratégiai ingatlancsomagját is megvásárolta.

Idestova tizennégy éve áll üresen a város egyik frekventált pontján, a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében lévő egykori Lakits-laktanya. Egészen tavaszig, amikor is a korábban szebb napokat látott, iskolaként is funkcionáló épületet bontani kezdte tulajdonosa, a Castrum-Pécs Kft.

Mint azt a később a laktanya épületétől délre eső, az Agora Kft. által birtokolt ingatlanokat is megvásárló társaság tulajdonosa bejelentette, egyetemisták, elsősorban itt tanuló külföldi hallgatók számára kívánt volna színvonalas garzonlakásokat emelni a helyszínen.

A zsidóság egyik emlékhelye volt

A Szigeti út 35., azaz a Lakits-laktanya történelmi helyszínné vált a második világháború során, hiszen hatezer zsidó lakost gyűjtöttek benne össze, s indítottak útnak közülök sokat Auschwitz felé 1944-ben. Az épület falán emléktáblát helyeztek el, amelynél minden évben megemlékezések is voltak, tekintve hogy háromezer pécsi itt töltötte egykor halála előtti utolsó éjszakáját. A tábla a tervek szerint, amint lesz ilyen itt, egy új épület oldalán kap majd helyet. A laktanya egyéként nem állt műemléki védettség alatt.

Georgiou Grigorisz ügyvezető megkeresésünkre azt mondta: a félezer lakóegységről szőtt álmai bizonyosan nem fognak megvalósulni, hiszen a teljes tömböt továbbértékesítette nemrégiben "egy spanyol befektetői csoportnak". Az üzleti titkok miatt nem tudhatjuk mennyiért kelt el a jóval tízezer négyzetméter feletti terület, de annyi bizonyos: a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Agora Kft. korábban az eladásból befolyó bevételből igen komoly fejlesztéseket tudott végrehajtani. A telkek így nem lehettek olcsók.

Bár kérdeztük, mi vezette az ügyvezetőt arra, hogy lemondjon terveiről, a továbbértékesítés okairól nem kívánt beszélni lapunknak.

Információink szerint mindenesetre a teljes tömb, a Szigeti úttól egészen a Tüzér utcai MSZP-irodáig bezárólag, a városi ingatlancsomag vevőjeként nemrég megismert Grupo Milton spanyol befektetői csoport birtokában van már.

A vállalat illetékesei szeptember közepéig a tengerentúlon vannak, s addig elérhetetlenek is, így több információt nem sikerült megtudnunk.

Az újabb vásárlás mindenesetre jelzésértékű abban a tekintetben, hogy a spanyolok nem spekulatív szándékkal "repültek rá" az értékes pécsi ingatlanokra. Mindezt erősíti az is, hogy a csoport tíz másik magyarországi településen tervez nagyszabású fejlesztéseket. Elsősorban lakóingatlanokat, irodákat és szórakoztatóipari létesítményeket emelnének. Áttételesen a 2009-re beígért, sávolyi MotoGP versenypálya építése is hozzájuk köthető, hiszen azt az anyavállalatuk, a Sedesa valósítaná meg.

Ha minden jól megy, szeptember közepén részletes tájékoztatást ad a cég menedzsmentje a tömböt érintő fejlesztésekkel, azok megvalósulási dátumával kapcsolatban. A városrendezési terv (hacsak át nem szerkesztik addig) mindenesetre lakóingatlanok és földszinti kereskedelmi egységek kivitelezésére ad lehetőséget.

Képünkön: a laktanya még a helyszínen lévő törmelékei.

Kép és szöveg: Korb Zoltán