A PK Zrt. nem cseréli le az Ikarusokat

2009. június 03. szerda 19:40

A PK Zrt. nem cseréli le az Ikarusokat
A külső befektetőként felbukkanó Mecsekbusz azzal a szerződésben vállalt kötelezettséggel szállt be tavaly a Pécs Közlekedési Zrt.-be, hogy idén év végéig tíz év alá szorítja a buszok átlagéletkorát, valamint versenyképesebbé, hatékonyabbá teszi a tömegközlekedést, amennyiben megkapja a menedzsmentjogokat és szert tesz a társaság 49 százalékos tulajdoni hányadára április végéig.

Az eredeti menetrendet azonban láthatóan nemcsak a valóságban, a botrányos első ajtózás miatt, de e téren sem tudják tartani a buszosok.

A pécsi közlekedési cég új vezetői máris szerződésmódosítással kínálják az önkormányzatot, amelyben az áll: bár megkapták a hosszú távra szóló jogot a helyi tömegközlekedés üzemeltetésre, mégsem tudják vállalni az öreg Ikarus-állomány ötmilliárd forintosra tervezett lecserélését - holott éppen ez a jog lett volna a feltétele a buszcserének. Azt szeretnék, hogy az önkormányzat járuljon hozzá a december végi határidő egy teljes évvel, 2010 végéig való kitolásához.

Tárgyalnak...

A PK Zrt.-nél közölték: a pénzügyi válság hatására a nagyobb járműgyártó cégek 20-30%-kal magasabb áron értékesítik termékeiket, mint tavaly november-decemberben, valamint a szállítási határidők is kedvezőtlenebbekké váltak számukra.
Hozzátették: folyamatosan tárgyalnak a kisebb volumenű gyártással foglalkozó beszállítókkal is, bízva abban, hogy ők rugalmasabban alakítják üzletpolitikájukat, és sikerül megegyeznünk a járművásárlás feltételeiről.

Ebbe még bele is menne Páva Zsolt polgármester, tekintettel arra, hogy a válság hatásai jelentősen megnehezítik a piaci beszerzéseket, egy másik változtatási kérelmet azonban elutasít a polgármester. Ez arról szólna, hogy a Mecsekbusz (ma már) 49 százalékos részvénycsomagjára a Holding - a szerződésben rögzített 5 év helyett - csak 2 évig gyakorolhatná elővásárlási jogát, már amennyiben a társaság a vállalásait nem tartja meg.

Vannak tehát gondok, amit az is mutat, hogy a Holding még a menedzsmentjogokat is visszavehette volna a Mecsekbusztól, hiszen az nem fizette ki határidőre a fennmaradó részvénypakett 562 millió forintos ellenértékét a vagyonkezelőnek. Korábban úgy rendelkeztek ugyanis a felek: a Mecsekbusz az irányítási jogot akkor tarthatja meg, ha a cégben meglévő 32 százalékos tulajdonrészét 49 százalékosra emeli április végéig.

Ez pedig nem történt meg egészen május végéig, a Mecsekbusz ugyanis egy hónap haladékot kért (és kapott) a Holdingtól.

Varga Péter, a Holding vezérigazgatója lapunknak azt mondta: valóban késett a cég néhány hetet, de ennyi türelmi idő szerinte még belefért, így haladékot adtak a Mecsekbusznak. A befektetők végül közvetlen Pünkösd előtt utaltak, s tettek szert a cég 49 százalékára - közölte a vezérigazgató.


Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva