A pécsi szocik volt elnöke, Juhász István Versend polgármestere lenne

2014. szeptember 30. kedd 16:42

A pécsi szocik volt elnöke, Juhász István Versend polgármestere lenne

A pécsi szocialisták egykori elnöke, Juhász István, aki tavasszal a szocdemek jelöltjeként próbálkozott az országgyűlési választásokon, most Versenden indul függetlenként a polgármesteri székért. Azt mondja, nem önjelölt - egyszerűen megszerette a falut. 

- Versend többet érdemel, sok olyan lehetőség van, amellyel pályázati forrásokhoz lehet jutni, valamint az ott lakók életét békésebbé, a mindennapokat igazságosabbá lehet tenni - nyilatkozta a Pécsi Újság. hu-nak, egyben összefoglalva programját Juhász István, aki a baranyai faluban indul a polgármesteri székért. 

Ez sokadik állomása lenne a pécsi politikus karrierjének. Toller László idejében az MSZP egyik városi erős embere volt, a párt pécsi elnöki tisztét is betöltötte. Később teljesen kiszorult a párt helyi vezetéséből. Olyannyira, hogy 2009-ben Szövetség Pécs Városáért néven három tagból álló frakciót alakított, s „kívülről" támogatták a fideszes Páva Zsoltot.

Juhász István idén tavasszal megkísérelte a visszatérést a nagypolitikába: a szocdemek jelöltjeként indult az országgyűlési képviselő-választáson, sikertelenül. Utóbb azt mondta lapunknak, az országos listát állító párt tagjait csúnyán becsapták, mivel számára csak a választás után derült ki, hogy a szervezetnek hivatalosan nem is tagja - és nem csak ő. Elmondása szerint Schmuck Andor elnök az ezerkétszáz fős tagságot nem értesítette arról, hogy mivel névváltozást jegyeztettek be, ezzel a párttagságuk is elveszett.

Így érkeztünk el most Juhász versendi polgármester-jelöltségéhez, ami szerinte nem előzmény nélküli.

- 2012-ben közel egy évig Versenden dolgoztam főtanácsosként. Megszerettem a falut és megismertem az embereket, köztük a nemzetiségeket, hiszen a településen a magyarokon kívül horvátok, németek és romák is élnek - mondta a politikus.

Hozzátette, szegény községről van szó, ahol a legnagyobb probléma a munkahelyek hiánya. Sajnos sokaknak még ennivalóra sem mindig jut. A mostani polgármesterrel az emberek többsége elégedetlen, változást szeretnének.

- Nem önjelölt vagyok, több mint százan írásban kértek fel, hogy induljak el a polgármesteri székért és segítsek a településen. Magamtól eszembe sem jutott volna, hogy politikai szerepet vállaljak Versenden - tette hozzá.

Küldetése mindenesetre sem a választáson, sem azt követően, megválasztása esetén nem ígérkezik könnyűnek. Előbbi azért, mert négy vetélytársa is van, összesen öten méretik meg magukat. Utóbbi pedig azért, mert Versenden néha egészen elképesztő gondokkal is szembe kell néznie a polgármesternek, 2011-ben például lényegében csődbe ment a falu, több közintézményben kikapcsolták az áramot is.

Képünkön: Juhász István.

P. P. - P- Zs. Fotó - Kálmándy Ferenc