A pécsi hollandi hazatért kerékpáros küldetéséről

2011. július 27. szerda 15:53

Simon Wintermans Pécsen élő holland művészettörténész az éjjel érkezett vissza 23 napos, 3047 kilométeres bicikliútjáról, amellyel virtuálisan összekötötte az idei két Európa Kulturális Fővárost, a finn Turkut és az észt Tallinnt.

A budapesti Észt Intézet bejárata előtt a világlátott kerékpár fogadta szerdán a Wintermans sajtótájékoztatójára érkezett újságírót. A nagy utazásból megtért Simon Wntermans elmondta, hogy Budapestről repülőgéppel utazott Turkuba és onnan kerekezett az egész Finn-öblöt megkerülve Szentpétervár érintésével Tallinnba. Conway biciklijével 23 nap alatt tette meg az utat, ez napi átlagban 127 kilométert jelentett 20 kilométer feletti óránkénti sebességgel.

Lahtiban kedves ünnepséggel fogadták, mert a finn város Pécs testvérvárosa. A továbbiakban magára volt utalva, mert tavaly novemberben jelezte csak, hogy folytatni kívánja azt az utat, amelyet a Pécs2010 EKF programban elkezdett és kerékpárral virtuálisan összekötötte Péccsel a másik két kulturális fővárost Essent és Isztambult.

A késői jelentkezés miatt kimaradt Turku és Tallinn EKF programjából, ezzel a pénzügyi támogatásból, de tervéről így sem tett le és elindult, hogy tovább keresse az európai egységet.

Mint elmondta, nem találta, mert a Finnországból Oroszországon át Észtországba vezető útja arra döbbentette rá, hogy még létezik a "vasfüggöny", vagyis a teljes határzár a finn-orosz, illetve az orosz-észt határon, ahol szigorú útlevél- és vámvizsgálat és határőrség állítja meg a határtalan Európához szokott utazót. Reménnyel töltötte el azonban, hogy a határokon innen és túl a mindennapi életben semmiféle ellenérzést, gyűlöletet nem tapasztalt az orosz emberek iránt és viszont.

Wintermanst megtréfálta az időjárás, mert az előrejelzések hideg éjszakákat és esőt jósoltak, ezért a téli hálózsákját vitte magával és ehhez képest +20 fokosak voltak az éjszakák. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 23 nap alatt mindössze öt alkalommal aludt panzióban, legtöbbször alkalmi hálóhelyei voltak, mint a Helsinki előtti szigeteken a Suomenlinna 250 éves svéd katonai erődítmény. Hamina finn kikötőváros és egyben orosz határváros erődjébe pedig jelbeszéddel kéredzkedett be az éjjeliőrnél - aki csak finnül beszélt -, a belső udvaron sátor állt a másnapi várjátékokra, és abban tölthette az éjszakát.

"Észtországot, amelyről igen kevés tudásunk van, keresztül-kasul bebicikliztem és holland lelkemnek jót tett, amikor egy szélmalomba húzódva éjszakáztam" - idézte föl útját a kalandvágyó művészettörténész, aki arra bíztat mindenkit, hogy időnként lépjen ki a mindennapi rutinból és ismerkedjen más világokkal, még kispénzzel is, mert nagyon tanulságos.
Simon Wintermans, a sportos művészettörténész megjegyezte, hogy okulva mulasztásából, már most szervezi a jövő évi európai kulturális fővárosok: a szlovéniai Maribor és a portugáliai Guimaraes közti kerekezést.

(mti)