A megyéspüspök áldotta meg az új kórházkápolnát

2016. október 20. csütörtök 14:30

A megyéspüspök áldotta meg az új kórházkápolnát

Szent Lukács ünnepén áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a több mint 15 milliárd forintból felújított és átalakított Janus Pannonius Klinikai Tömb új kórházkápolnáját.

A január óta működő kórházlelkészség célja, hogy beszélgetéssel, imával vagy a szentségek kiszolgáltatásával segítsék azokat a betegeket, akik ezt kérik.

Kvanduk Frigyes általános püspöki helynök, a kórházlelkészség vezetője egy magyar származású, nemzetközileg is elismert fotós példáján keresztül világított rá a kórházlelkészség jelentőségére. Mint mondta, a súlyos betegséggel küzdő fotós „Istennek átengedte a kezdeményező szerepet."

„Egy betegség során ébredünk rá, hogy sem a magunk ügyessége, sem mások támogatása nem elegendő az életünk örökké tételére. Azt az abszolút jövőt, amit a Jóisten jelent, engedjük az életünkbe! A kórházlelkészség célja, hogy aki ezt kéri, aki ezt az utat akarja járni, azt segítsük; akár beszélgetésben, akár imádságban vagy a szentségi Jézus elhozatalában." - fogalmazott Kvanduk Frigyes.

Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját.

„Nagy öröm, hogy ma, Szent Lukács ünnepén sor kerülhet ennek a kápolnának a megáldására. Már az épület tervezésénél hely volt a kápolnának." - mondta köszöntőjében Udvardy György pécsi megyéspüspök.

„A kápolna megáldásában ismét egyértelmű jelét látjuk annak, hogy mindannyiunkat, akik az emberért, az ember gyógyulásáért szeretnénk tenni, összekapcsol a szolgálatnak és az alázatnak az erénye. Mert pontosan tudjuk, hogy az emberi élet, amely egy nagy ajándék, törékeny. Egy betegség, sérülés közel hozza hozzánk a végső elmúlás érzetét is, és azt is, hogy az emberi tudással mindent megpróbálunk megtenni azért, hoyg a test és a lélek ép maradjon."

A Janus Pannonius Klinikai Tömb felújítása tavaly készült el. A megyéspüspök hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy Dombóvár és Szekszárd után Pécsett is sikerült egy kórházkápolnát kialakítani, és a közeljövőben Bonyhádon is kápolna megáldásra kerülhet sor, hiszen a betegek testi-lelki gyógyulása egyaránt fontos.

 

Forrás: Pécsi Egyházmegye