A komlói kórház fölött a domboldalban a téli erdőben kanyarog az út annak, aki autóval közelíti meg az épületeket - mert van egy meredek falépcső is, mely felfut a soha be nem zárt főbejárathoz. Még a kilencvenes években jártam itt, s megfogott a rend, a fegyelem és a szigorúan betartott napirend. Ugyanakkor baráti, meleg, befogadó és nyitott volt a légkör. Mihaldinecz Csaba, a Leo Amici egyik alapítója, s intézetvezetője vezetett körbe bennünket. Azóta sokat változott a most már több épületből álló rehabilitációs központ, mely egyedülálló Magyarországon.

Simicz Ferenc intézetvezetővel érkezünk az udvarra, ahol barátságos kutya fogad bennünket. Munkazaj hallatszik az egyik épületből, a fészerben is szorgoskodnak éppen, a központi szárnyban földig érő, völgyre néző ablakokon keresztül személődnek a körbe rendezett székeken csendesen üldögélő férfiak, mert itt Komlón csak férfiak vannak. Meleg van, tisztaság és nyugalom.

Beszélgetéssel kezdjük az ismerkedést, itt az idegen is kérdezhet, megdöbbentő a válaszok őszintesége és mélysége. Érezhetően sokszor átgondolt élethelyzetekről beszélnek, mikor magukról vallanak.

M. Ákos még csak két hete van itt, édesanyja egyik ismerőse épült fel Komlón, ezért gondolták, hogy a már kezelhetetlenné vált Ákost ide irányítják. A 29 éves fiatalember

négy évvel ezelőtt kezdett inni. Előtte élte a fiatalok életét, szórakozott, ivott is keveset, de semmi baj nem történt, akkor egy többéves kapcsolata ért véget, melyet depresszió követett a fiatal autószerelőnél.

- Periodikus volt, két hétig ittam, egy évig nem. Most már méreggé vált az alkohol, nem érzem magam tőle felszabadultnak és könnyűnek, hanem rosszul leszek tőle. New Yorkban dolgoztam pár évet, onnan is elvittek mentővel. Én kómára ittam magam, olyan mennyiséget, hogy ne tudjak gondolkodni. Nagyon jó munkahelyeim voltak, imádom a szakmámat, és mégis jött az ivás. Eleinte arra gondoltam, már nem ittam 8 hónapja, csak leguríthatok egy sört, s utána jöttek a tömények, mert éreztem, kell még valami ahhoz, hogy kiüssem magam.

Mai napig tartó párkapcsolata van a Pilisről érkezett Ákosnak, barátnője nehezen viseli a karácsony miatt is, hogy nem láthatja a barátját.

- Vele Amerikában jöttünk össze, ő előbb hazajött, és én ott maradtam egyedül, akkor nyugtatóként ittam, a lelki problémáim csillapítására. Elvonási tüneteim vannak, még epilepsziás rohamom is volt, mert vagy rövid ideig tartanak ezek a rosszullétek, de van akinél még 20 évig is elhúzódik. Mikor kómában voltam, egy hét egy napnak tűnt, elveszítettem az időérzékemet is.

- Milyennek látja Komlót?
- Jó. Helyre lehet jönni. Itt olyant kapunk, ami egy kórházban nincs. Az eltaposott lelkünkben hosszú évek alatt raktározott, magunkba zárt okokat tárják fel, hogy ki tudjunk jönni.

- Mit gondol, kibírja az egy évet?
- Nem tudom. Az egyik lábam itt, a másik ott.

A hosszú és kacskaringós életutak, a mélyről fakadó múltbéli traumák mindnyájuknál megrázó. Az ország minden részéből érkező férfiak között is a 30 éves K. Richárd sorsa volt a legnagyobb kiáltás számomra. A budapesti fiatalember elmúlt 20 éve a drog, az alkohol, az utca és a munkahelyek egymást váltó világában zajlott. Szülei vendéglátósok, akik szintén ittak, s a 10 éves Richárdot elkezdték itallal kínálni, ő pedig kíváncsiságból szívesen kipróbálta, milyen is az.

- 14 éves koromban kiderült, hogy az apám nem is az apám, addigra már elkezdtem rendszeresen inni és drogozni is, elváltak a szüleim, anyámnál laktam, többet megengedhettem magamnak. Anyám pasizott, apám nem látott gyakran, előtte jól tudtam titkolni, hogy droghasználó és alkoholista vagyok. 11 éves koromban könnyű drogokkal kezdtem, 14 évesen jöttek a kemény drogok, mikor 18 voltam, már intravénásan használtam. Akkor a vendéglátásban dolgoztam. Folyton fáradt voltam. Elköltöztem otthonról anyám miatt. Felszolgáló, pultos lettem, sőt szakácsként is jól kerestem. Nívós helyen dolgoztam, ahonnan kirúgtak, megszűnt az albérletem, és anyám nem fogadott vissza rövid időre sem. Jött az utca, eleinte titokban szerettem volna tartani, mert szégyelltem. Előtte elegánsan éltem, volt pénzem. Mindig saját erőmből tápászkodtam föl az utcáról, ki is jöttem párszor ebből a helyzetből. A harmadik utcázás után tudtam segítséget kérni. Nyolc hónapja vagyok itt.

- Segít magának?
- Teljesen más felfogásúvá váltam. Nem akarom folytatni, amit otthagytam. Vannak céljaim, melyekhez tisztának kell maradnom. Dolgozni szeretnék, ez korábban is sikerült, a vágyam, hogy szeressenek, legyen egy normális párkapcsolatom, családom, ami nekem soha nem adatott meg. Mielőtt terápiára jöttem, akkor halt meg az apám, akivel folyton tartottam a kapcsolatot, hiába nem éltünk már együtt. Ő mindig reménykedett, hogy helyreáll az életem. Tudta, hogy drogos és alkoholista vagyok, és az utóbbi években teljesen más szemmel nézett rám. Mikor meghalt, akkor jöttem rá, mit veszítettem, és most szeretnék bizonyítani neki és mindent jóvátenni. Büszke lehet rám, mert sok mindenre képes vagyok, tisztán fogok élni. Remélem ezt látja föntről.

Elérkezett az ebédidő, előtte körbevezetnek ketten. Hálóhelyek, ebédlő, nagy közösségi terem, sportközpont, ahol konditerem és pingpong asztalok is vannak, szerszámos épület, mindenütt a nagy tér, erdő, nyitott ajtók. Sehol egy kerítés, nincs bezártság érzés. A segítők szobájában táblán látható, ki hol tart, a nullától (érkezéskor) a harmadik fázisig lehet eljutni. Az első hónapokban, ha a közösség úgy dönt, már levelet írhat valaki, de ezt is fel kell olvasniuk a közösség előtt. A külvilággal csak a közösséggel egyeztetve tarthatnak kapcsolatot. Később is csak kísérővel mehetnek ki. Gyakran járnak a Névtelen Drogfüggők és Anonim Alkoholisták összejöveteleire Pécsre és Komlóra csoportosan. A pénteki bevásárlás és a ritka színházi szereplés még, ami összeköti őket a külvilággal. Televíziót csak hétvégén délután, illetve hétközben nézhetnek, akkor is csak focimeccset. Sok a zenélés, a tánc, s a mozgásterápia is része a rehabilitációnak.

A mindennapi munkákon túl hosszú és elmélyült beszélgetések, önfeltáró elemzések vezetnek a Tizenkét Lépéses programban, azaz a megtisztuláshoz. Ezt a programot két amerikai anonim alkoholista találta ki, és megalapították az Anonim Alkoholisták Közösségét 1935-ben. Könyvet is írtak róla, mivel ők saját magukon és környezetükön alkalmazva évtizedekig tiszták tudtak maradni.

Simicz Ferenc harmadik éve intézetvezető Komlón:
- Egy másik intézetben kezdtem a felépülésemet, ahol a Tizenkét Lépéses programot alkalmazzák, elhívtak ide segítőnek, mert én felépülő függő vagyok. A függőségünk soha nem múlik el, drogoztam hosszú éveken keresztül, most tizenötödik éve vagyok felépülésben. Azt várták tőlem, hogy honosodjon meg a program itt, a komlói völgyben is. Jól működő nyugat-európai magánintézetekben jártunk, onnan is hoztunk sok új ötletet.

- Nagyon kötött rendben élnek, minden percük beosztott.
- A hangsúly az önmagunkon való munkán van. Mi azt mondjuk, minden munka. Az is, ha valaki soha nem takarított, itt megtanulja, gondoskodnia kell magáról, mosni, főzni, nemcsak a kerti munka számít, hanem az is az, amikor csoportterápián beszélünk, próbáljuk terelgetni őket, egészen estig, amikor elmondják, aznap milyen érzések mentek át rajtuk.

- Egy évig vannak itt?
- Most tizenhatan vagyunk. Kicsi intézet, így mindenkivel tudunk személyesen törődni. Egyéntől függő, ki mennyi időt tölt itt. Ha azt látjuk, előbb megkezdheti önálló, kinti életét, elmehet előbb is. Az egyéves ünnepségünk a legszebb rituálénk. Amikor idekerülnek, csak figyelik, hogy élünk, hogy lélegzünk együtt, majd a következő fázisokban egyre nagyobb felelősséget viselhetnek, mert akik függők, nehezen vállalnak felelősséget. A második fázisban már kísérhetik a fiatalokat a közösségi ülésekre, ki is mehetnek pár napra, s együtt élhetnek azokkal, akik előtte nálunk voltak, telefont is fogadhatnak. Majd jön a munkakeresés, az első fizetésig innen járnak el dolgozni, és később a félutas lakásba jutnak fél, egy évre.

- A fő cél az, ma mit tudok megtenni a csoportban, a munkában, a sportban. Így tevődnek össze a napok, hetek, évek a mindennapokból. Minden mai tett azért van, mert a távoli célom az, hogy ne használjak drogokat és alkoholt.

Közben megjönnek a délutános segítők is, körülöttünk mindenki takarít, ablakot mos és teszi a dolgát, pontosan tudja, mi a teendője.

Hárságyi Margit