A katasztrófa elmaradt, helyette erősen közepes borokat adott tavalyról eddig a pécsi borvidék

2015. április 27. hétfő 17:47

A katasztrófa elmaradt, helyette erősen közepes borokat adott tavalyról eddig a pécsi borvidék

Bár katasztrofális évjáratra számítottak az ágazatot jól ismerők, most azt mondják, erősen közepes borok születtek 2014-ben a Pécsi Borvidéken. A tavaly augusztus-szeptemberi példátlan csapadékos időjárás igencsak megnehezítette a pincészetek dolgát, sok helyen csupán a szokásos mennyiség kétharmadát tudták leszüretelni a termelők.

Lisztharmat-fertőzés, rothadás, terméscsökkenés - ilyen kihívások elé állította a bortermelőket a rendkívül csapadékos tavalyi nyárutó, aminek a gombászokon kívül nem sokan örültek. Bakó Attila, a Pécs Vidéke hegyközség hegybírója elmondta, a fejlett pincetechnológiával rendelkező pincészetek többsége azért ki tudta küszöbölni a nehézségeket.

Voltak, akik a szüret időpontjának előrehozásával próbálták menteni a helyzetet. Sok helyen azonban a korábban megszokott mennyiség mindössze hetven százalékát sikerült leszüretelniük a gazdáknak - tette hozzá a hegybíró.

- A 2014-es év pécsi borai vékonyabbak, karcsúbbak, egyszerűbbek lettek a korábbi években megszokottaknál, jó közepes minőséget sikerült elérniük a termelőknek - így Bakó Attila.

Mindezt az is jelzi, hogy a hegyközség legutóbbi, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (március 25-én) rendezett borversenyén csupán négy aranyérmet tudtak kiosztani a bírálók. A megmérettetésen huszonkét termelő vett részt hatvan bormintával.

Filákovity Dusán, a Pannon Borbolt ügyvezetője hasonló tapasztalatokról számolt be, miután két-háromszáz 2014-es pécsi mintát kóstolt végig. A fehérszőlő-fajtákról a következőket mondta:

- A katasztrófa, amire számítottunk elmaradt, de más stílusúak ezek a borok, testben vékonyabbak, mint az előző évjáratok. Gyümölcsös, könnyen iható, illatban visszafogottabb borok születtek, de biztos, hogy nem lesz emlékezetes év a 2014-es.

Érdeklődésünkre, hogy volt-e olyan fehérszőlő-fajta, amely még e mostoha körülmények ellenére is jobb bort produkált volna, Filákovity Dusán úgy válaszolt, néhány pécsi termelőnél a Sauvignon Blanc fajta lett figyelemreméltó.

A vörösborok közül egyelőre még csak az „alapfajtákkal", portugieserrel, kékfrankossal, valamint kadarkával jöttek ki a termelők, ezekre szintén a gyümölcsösség a legjellemzőbb. Sok gazda viszont nem is kísérletezett tavaly vörösborral, inkább rosét készített helyette. Ez utóbbiakat Filákovity szerint nyugodt szívvel vehetik meg a borbarátok.

Balikó Gergő - Fotó: Dittrich Éva