A győztes mindent bezsebel, mondta Gyurcsány, de a slágert szerencsére nem énekelte el

2017. április 05. szerda 19:22

A győztes mindent bezsebel, mondta Gyurcsány, de a slágert szerencsére nem énekelte el

Vastaps fogadta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét szerdán délután a pécsi Apáczai Nevelési Központban, ahol lakossági fórumot tartottak

 

A korábbi miniszterelnököt telt ház várta, szinte mindenki felállt, amikor a politikus Kunszt Márta társaságában bevonult a színházterembe. Gyurcsány aztán rögvest bele is kezdett beszédébe, ami jó hatvan percig tartott. Tele poénokkal teli csúsztatásokkal, amit a célközönség természetesen gyakori kacagással fogadott.

Még a rendezvény megkezdése előtt bárki aláírhatta a jelenléti ívet. Esetleg kiadványt vásárolhatott, a DK múltját tekinthették át a vásárlók. Ha esetleg nem lennének képben az emberek, de abból a Gyurcsány-éra államcsődhöz közeli állapota - nyilván - helyhiány miatt kimaradt.

Kacska karrrier

Gyurcsány Ferenc meglehetősen furcsa keretek között jutott hatalomra. Egy diszkrét puccsal váltotta le Medgyessy Péter miniszterelnököt. Annál már csak távozása volt különösebb, amikor saját elvbarátai egy konstruktív bizalmatlanság indítvány után távolították el a bársonyszékékből, 2009-ben. Mindez már Őszöd, meg a beszéd után történt.

Gyurcsány Ferenc végig kudarcokról szólt, balsikerekről, elmaradt eredményekről, sőt, a gondolat szabadságának hiányáról szónokolt. A többség ugyanis szerinte kívánja a hatalomváltást. Ezek szerint az aktuális közvélemény-kutatási adatokat nem olvasta, vagy pusztán nem hisz azok pontosságában.

Még a „legvidámabb barakk" szófordulat is előkerült, talán a nosztalgia jegyében. Amit nem követett füttykoncert, tehát sokan érthettek egyet a volt miniszterelnökkel, aki „A győztes mindet bezsebel" című ABBA slágert is idézte, méghozzá angolul. Sőt, meglebegtette, esetleg el is énekli, de ettől végül megkímélte hallgatóit. Inkább hazaárulózott egy keveset, Orbán Viktor nevét emlegetve.


 


Pucz P. - Fotó: Kálmándy Ferenc