A délvidéki vérengzések áldozataira emlékeztek Pécsett
2016. január 21. csütörtök 15:54

Mintegy negyvenezer magyar halt meg a szerbek által 1944-1945 telén végrehajtott vérengzések során a Délvidéken. Erre a tragédiára emlékezett az a több ezer ember, köztük Őri László alpolgármester, akik a Kossuth térről a Kálvária-dombra vonultak csütörtök kora délután.
A „Remény Sétája" elnevezésű rendezvényt másodszor szervezte meg a Rákóczi Szövetség és a Kosztolányi Céltárulás Pécsett azért, hogy a résztvevők fejet hajtsanak az áldozatok emléke előtt, felidézve a tragikus történelmi eseményeket.
A Kálvária dombon tartott beszédében dr. Őri László, Pécs alpolgármestere azt mondta, „ami megtörtént velünk, magyarokkal 1944-45-ben Délvidéken - a népirtás, amit elkövettek ellenünk magyarságunk miatt, ez a nemzeti katasztrófa - összefogásra tanított és tanít bennünket ma is. Ha ez az összefogás sikerül, akkor pedig minden sikerülhet" - mondta az alpolgármester.
A városvezető az aktuális történelmi, nemzetközi politikai helyzetre utalva kitért arra, hogy a magyar nemzet többé nem lehet prédája sem idegen hatalmaknak, sem más nemzetnek, sem hamis ideológiáknak.
- Az elmúlt év történései bizonyítják, hogy Európa népei közül először mi, magyarok ismertük fel a veszélyt, ami ma fenyegeti kontinensünk nemzeteit, a keresztény kultúrát. Ez nem véletlen. Mert a történelmünk már megtanított bennünket, magyarokat, hogy felismerjük a hódítás különböző formáit, ami napjainkban a modern népvándorlás, a migráció társadalmi - kulturális - gazdasági köntösében jelentkezik - fogalmazott Pécs alpolgármestere.
Hozzátette: a magyarokat nem téveszti meg sem nyugat, sem kelet. „A mi iránytűnk: nemzeti létünk, szuverenitásunk. Ez a mi erőnk és ez a mi önvédelmünk is, ha kell" - jelentette ki.
Őri alpolgármester a megemlékezésen részt vevő fiatalokat is megszólította, amikor úgy fogalmazott: „Tegyük egyértelművé: azért dolgozunk, azért küzdünk, hogy a magyarság jövője a Kárpát-medencében, Európa szívében a megbékélésre, a nemzeti összefogásra épülve biztos legyen. Azért emlékezzünk, hogy az utánunk jövő nemzedékek is megtanulják jövőnk hívószavait: egység és remény!"
Barkóczi Csaba, a Rákóczi Szövetség tagja, a Kosztolányi Céltársulás vezetője a 71 évvel ezelőtti történteket felidézve rávilágított arra, hogy a Jugoszláviában élő magyarok közül minden nyolcadik áldozatul esett a szerb vérengzéseknek. Beszédében hangsúlyozta: „Minden borzalom ellenére a délvidéki magyarság, mondhatni, a csodával határos módon ma is létezik, mert létezni akar. A Remény Útjának végigjárásával kifejezzük bizakodásunkat, hogy a délvidéki magyar közösség képes a megmaradásra, megerősödik és a magyar nemzet szilárd pillére tud lenni.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Pécs Szépét választották a második...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...