A Dal ugyanaz marad: elkészült Andrássy Bálint könyve a P.Mobil zenekarról

2017. március 18. szombat 12:58

A Dal ugyanaz marad: elkészült Andrássy Bálint könyve a P.Mobil zenekarról

Nyomtatásban is megjelent a „Dal ugyanaz marad" címmel Andrássy Bálint kötete, melynek előzménye digitális formában, az interneten volt elérhető. A szerző hírportálunknak a könyv születéséről, és a P. Mobil-hoz fűződő élményeiről is beszélt.  

- Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írjon az együttesről?

- Mindig is érdekelt a rockzene meg az írás is, és a későbbiekben ez a kettő találkozott. Tinédzser koromban már írogattam verseket, később pedig eljártam P. Mobil koncertekre. Érdeklődtem a zenekar történetei iránt és egyik daluk kapcsán írtam egy cikket. Ez megtetszett a zenekarnak és felkerült a rajongói oldalra, ebből pedig egy sorozat alakult ki. Tavaly tavasszal nyílt lehetőség arra, hogy ez könyv formájában kézzelfoghatóvá váljék, így született meg ez a mű, amely tulajdonképpen egy dupla könyv. A másik részét Hegedűs István írta, Mobilógia címmel.

- Mióta rajong az együttesért?

- Körülbelül húsz éve. Már kiskoromban is hallgattam a dalaikat, de akkor még a zene iránti rajongásom volt a fő ok, és utólag fejtettem vissza az emlékeimből, hogy én már láttam tőlük videót és hallottam az adott dallamot. Tudatosan a gimnazista korszak elejétől vagyok az együttes elkötelezett rajongója.

- Hogyan és mikor kezdődött személyes kapcsolata a P.Mobillal?

Névjegy

Andrássy Bálint 1983-ban született Pécsett. A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, majd a PTE-FEEK-Művelődési menedzser szakán, és a PTE-ÁJK-Európa Politika szakán diplomázott. Dolgozott többek között a Pécsi Munkaügyi központban, 2013 óta a Széchenyi Programiroda tanácsadójaként Európai Uniós pályázatokkal foglalkozik. Az írás mellett szabadidejében sokat jár más zenekarok koncertjeire is, helyben és a fővárosba egyaránt, és rendszeres látogatója a jelentősebb hazai nyári rockfesztiváloknak. Emellett fanatikusan gyűjti lemezeket és a rockzenei könyveket, szaklapokat.

- 2008-ban, amikor írtam egy elég hosszú e-mailt Schuster Lórántnak, a P. Mobil vezetőjének, aki csak annyit válaszolt, hogy adjam meg a számom és keresni fog. Másnap telefonon hívott fel és körülbelül fél órán keresztül beszéltünk mindenről. Egy közvetlen zenekarról van szó, ha oda megy az ember hozzájuk, szívesen szóba elegyednek bárkivel, így már a koncertek során is kialakult közöttünk a kapcsolat.

- Mi lett a telefonbeszélgetés következménye?

- Az e-mailből kiderült számára, hogy mennyire érdekel a zenekar és ezután engedett még közelebb magához Lóránt. Létre jött a P. Mobil Médiakommandó nevű csapat, amelynek a tagjai közé tartozik - a mindenkori zenekari tagok mellett - egy fotós, egy videós, egy honlapszerkesztő, egy arculatfelelős, és magam személyében egy krónikás, aki a zenekar történetét dokumentálja. Gyakorlatilag hivatalosan is a tágabban értelmezett zenekari háttércsapat része lettem.

- Hogy tetszett a könyv a zenekarnak?

- Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam és ezután is számítanak rám a körükben, aminek nagyon örülök és továbbra is ezzel az elkötelezettséggel fogom követni a munkásságukat.


Pauska Petra – Fotó: Dittrich Éva