A bíróság szerint jogszerűen járt el buszügyben a város, nem kell kártérítést fizetni

2017. február 06. hétfő 15:39

A bíróság szerint jogszerűen járt el buszügyben a város, nem kell kártérítést fizetni

Lezárult a Mecsekbusz Kft. kontra önkormányzat csörte, ugyanis a bíróság megállapította, hogy jogszerűen járt el a város, amikor átvette a cégtől a menedzsmentjogokat. A kft. 1, 5 milliárdos kártérítést követelt, amitől most elbúcsúzhat. 

Jogszerűen járt el a korábbi pécsi busztársaság városi tulajdonosa, amikor még 2011-ben átvette a menedzsmentjogokat a Mecsekbusztól, s új vezetőt nevezett ki a közösségi közlekedés biztonságának fenntartása érdekében - így summázta Pécs polgármestere hétfői doorstep-sajtótájékoztatóján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbbíróság minap meghozott ítéletét.

Páva Zsolt emlékeztetett arra, hogy 2011-ben komoly döntést kellett meghozni, amikor a pécsi buszközlekedés az összeomlás szélére került a szocialista városvezetés alatt lezajlott privatizációs eljárás miatt. Mint mondta, korábban már a magyar bíróság jogerősen kimondta, hogy a magántulajdonos menedzsmentje jogszerűtlenül járt el, amikor egy kézzel írt számlán kiszervezte, majd visszabérelte a városi buszokat.

- Most egy ennél is fontosabb döntés született az iparkamara választottbíróságán a városi érdekeket az eljárásban képviselő dr. Szabó Iván ügyvéd közbenjárásával. A testület kimondta: jogszerűen nevezett ki új vezérigazgatót a pécsi busztársaság, a Pécsi Közlekedési Zrt élére az önkormányzati kézben lévő tulajdonos, a Pécs Holding Zrt. 2011-ben. A polgármester hozzátette: A Mecsekbusz Kft. 1,5 milliárd forintos kártérítést követelt a Pécs Holdingtól, de a bíróság szerint nem történt károkozás, a követelés nem volt jogszerű.

Páva Zsolt leszögezte: az újabb, nagyon fontos döntés is azt igazolja, hogy jól határozott Pécs, amikor megvédte a közösségi közlekedést, előbb a Pécsi Közlekedési Zrt. menedzsmentjének biztosításával, később pedig a Tüke Busz Zrt. létrehozásával.

Emlékeztetett rá: az utóbbi közel 6 évben pécsi buszközlekedés megújítása folyamatos volt és nem csak a buszcsere programról szólt.

- Néhány évvel ezelőtt havi szinten akár ezer járat maradt ki. Koszos, lestrapált járgányok érkeztek a megállókba tele graffitivel. A kerekes székkel buszozók óriási hátrányokat szenvedtek az alacsonypadlós buszok hiánya miatt. Ma alacsonypadlós, nem bérelt, hanem saját tulajdonú buszok járnak Pécsen, 0-ról 56-ra emelkedett a légkondis járművek száma, a kamerarendszereknek köszönhetően elenyésző számú a graffiti, tisztábbak a buszok, bárhonnan egy busszal be lehet jutni a belvárosba, XXI. századi az utastájékoztatás, megszűntek a járatkimaradások, kedvezményeket kapnak kisgyerekesek, közfoglalkoztatottak, polgárőrök, új javítóbázis épült, ezzel spórolt a Tüke Busz Zrt. Persze van még hova fejlődni, de rövid idő alatt kategóriákat ugrott a rendszer minősége és azon dolgozunk, hogy ez a jövőben is így legyen - jelezte Páva Zsolt.

EQM