A belvárosi iskola vezetője cáfolja, hogy tartanának a Felsővámházból érkező gyerekektől

2012. február 21. kedd 18:00

A belvárosi iskola vezetője cáfolja, hogy tartanának a Felsővámházból érkező gyerekektől

A pécsi képviselő-testület tavaly döntött úgy, hogy a tanulólétszám csökkenése (és a költséghatékonyabb fenntartás) miatt átszervezi a közoktatási intézményrendszert. Az alapfokú oktatási rendszert legutóbb 2007-ben alakították át, hét többcélú intézménybe integrálva az iskolákat. 2006 óta egyébként majdnem 1500 fővel csökkent a tanulói létszám s hetven osztállyal kevesebb működik a városban. Idén szeptembertől megszűnik az oktatás a Felsővámház utcai iskolában, miután kihasználtsága nem éri el az ötven százalékot.

A döntést felháborodás kíséri, hiszen az sajátos foglalkoztatást igénylő, többnyire hátrányos helyzetű gyerekeket érint. Nem beszélve arról, hogy az őket majdan befogadó iskolák részéről is ellenérzés tapasztalható - tartva az oktatás színvonalának csökkenésétől.

A Felsővámház utcai általános iskolába jelenleg mintegy 180 nebuló jár, többnyire szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek, oktatásuk és nevelésük speciális programok segítségével történik. Miután a tanítás az idei tanév végével megszűnik az iskolában, elhelyezésüket a Városközponti Iskola többi tagintézményében kívánják megoldani (legfőképp a Bártfa utcai, a gyárvárosi és a Belvárosi iskolában).

Szerkesztőségünkhöz eljutott információk szerint az utóbbi létesítmény tanárai és szülői munkaközössége ellenérzéssel tekint a fejleményekre, féltik az iskola hírnevét és aggódnak az oktatás színvonalának esetleges csökkenése miatt.

Szegedi Ákosné, a Belvárosi igazgatója azonban munkatársunk érdeklődésére azt mondta, ő nem tapasztalt sem pozitív, sem negatív felhangokat a gyerekek érkezésével kapcsolatban.

- Még csak a körzetesítés megváltozásáról van szó. Az iskola kap néhány új körzetet, ahonnan fogadhatjuk a tanulókat. Az önkormányzat döntését tudomásul vettük - fogalmazott az igazgató.

Ha sok gyereket kell befogadniuk, akkor nyilván pár kolléga is a Belvárosi kötelékébe kerül, bár erről többet egyelőre nem tudni, hiszen a következő tanév óraszámait is majd csak a tavasz folyamán határozzák meg.

Cselikné Juhász Ildikó, a Városközponti Iskola főigazgatója munkatársunknak azt mondta, őhozzá sem jutottak el a bevezetőnkben említett hírek, bár még nem ült asztalhoz az iskola szülői munkaközösségével.

- Nem tudom, hogy mitől tartanának a szülők. Semmil konkrétum nincs még, egyelőre csak ötletelések vannak. Ráadásul, hogy kik jönnek hozzánk, az attól is függ, hogyan döntenek a Felsővámház utcai iskolába járó gyerekek szülei, hiszen az ő joguk az iskolaválasztás.

A Felsővámház utcai iskolában tanuló diákok közül mintegy száz nebulót érint az átszervezés, hiszen a következő tanévben már nem számolnak a nyolcadikosokkal és első osztály sem indul. A pedagógusokat illetően viszont csak akkor lehet megmondani, hányan kerülnek más iskolába, ha már kiderült, hogy kik kívánnak nyugdíjba menni azok közül, akiknek erre lehetőségük nyílik.

Képünkön: tanulók játszanak a szünetben a Felsővámház úti iskola udvarán.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva

11 hozzászólás

 
  • 11. Petibá - 2012. február 23. csütörtök 15:27
    Én se tartok a felsővámházos srácoktól. De ha ők jönnek, a mi kitűnő tanuló kölkeink mennek. A Belvárosi évek óta céltáblája a városvezetésnek. Hogy a szoccerek nem kedvelik, azt megértettem. De hogy Páva alatt se óvják az iskolát a melléfogásoktól, azon picit csodálkozom.
  • 10. nane - 2012. február 23. csütörtök 14:47
    Ha az egyik elitiskolának számító ( az első körzetesítésig annak számított) intézményt megtömik jórészt hátrányos helyzetű és képességű gyerekkel, akkor onnan sokan el fogják vinni a gyerekeket. Hallottunk már erről susmorogni, de nem akartuk elhinni. A speciális nevelési igényű gyerekeknek nincs helyük elitiskolában. Sem a gyengéknek nem jó, mert folyamatos kudarcélmények érik őket, se a magasan teljesítő tanulóknak nem jó, mert őket meg visszahúzzák a gyengék. Főleg ha tényleg 30 fős osztályok lesznek az általánosak. Amúgy vajon hová hozzák vajon a gyerekeket? Az emelt szintű németes osztályokba? Oda nem vihetik. Az emelt szintű matekos-szorobános osztályokba? Oda se. Maximum a sportosztályokba. Na, akkor ha oda beözönlik két-három-hat problémás gyerek, akkor hamar megnő a sulit elhagyó jó tanuló, jó sportoló diákok száma.
  • 9. pipas. - 2012. február 22. szerda 22:34
    A Leőwey Klára Gimnáziumnak a 2010/11-es tanévben
    31 osztályban 1044 tanulója volt.
    forrás: http://www.leoweypecs.hu/wp-content/docs/lista.pdf

    Erről a tanévről nincs fent adat, de összeszámolva 33 osztályuk működik.
    Ez azért nagyságrendben is eltér a Felsővámház befogadóképességétől...

    Tényleg tévedtem :)
  • 8. Le Roy - 2012. február 22. szerda 20:28
    3-asnak és 6-osnak! Pécsi (remélem nem azok...) Szégyelljék magukat!
    Az Leőwey...

Új hozzászólás