Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a pécsi bölcsészkaron

Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a pécsi bölcsészkaron Jegyet és kreditet szerezhetnek középiskolások a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (PTE-BTK) februárban induló, országosan egyedülálló kezdeményezés keretében - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a kar által kínált szakok iránt érdeklődő középiskolások számára lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül szerezhessenek tapasztalatot az egyetemi oktatásról. A diákokat olyan valódi, féléves egyetemi kurzusokra invitálják, amelyekhez nem szükséges speciális előismeret - írták, hozzátéve, hogy az órákat késő délután tartják. A programra...

Új módszert dolgoztak ki pécsi kutatók a sikeres mesterséges megtermékenyítéshez

Új módszert dolgoztak ki pécsi kutatók a sikeres mesterséges megtermékenyítéshez A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel. A Nature Scientific Reports című folyóiratában a napokban megjelent tanulmányukkal kapcsolatban az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett országokban egyre későbbi időpontra tolódik a gyermekvállalás, és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítés alkalmazására. A beavatkozás jelenlegi gyakorlata szerint egynél több...

Élesítik az egyetemfejlesztést: közbeszerzések sora van már folyamatban

Élesítik az egyetemfejlesztést: közbeszerzések sora van már folyamatban Hét ajánlattételi szakaszban lévő, és nyolc a 2017. év első félévében kiírásra kerülő közbeszerzési eljárás jelzi, hogy „élesbe fordult" a Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztési program.  A Modern Városok Program részeként 24 milliárd forintnyi forrás nyílt meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) számára, melynek deklarált célja az egyetem versenyképességének javítása, a hallgatói létszám növeléséhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása, a felsőoktatás minőségének javítása és a külföldi hallgatói létszám növelése. A program nagy...

Bárki kipróbálhatja magát...

Bárki kipróbálhatja magát sebészként a PTE nyílt napján Január 11-én (szerdán) nyílt napot tart a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosi, illetve gyógyszerész kara.  Az egyetem...

Egyre zöldebb a PTE, már a...

Egyre zöldebb a PTE, már a legjobbak között van A Pécsi Tudományegyetem is felkerült arra a nemzetközi listára, amely a világ környezettudatos felsőoktatási intézményeit...

A szegedi egyetem a...

A szegedi egyetem a legzöldebb magyar egyetem A hazai felsőoktatási intézmények közül az elmúlt évekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett a legjobb helyen...

Három napig Pécs lesz a...

Három napig Pécs lesz a sürgősségi ellátás oktatóbázisa, öt országból érkeznek oktatók Az Európai Trauma Tanfolyam (European Trauma Course, ETC) az európai székhelyű, balesetet szenvedett súlyos betegek...

Másodikak lettek az egyetem...

Másodikak lettek az egyetem röplabdás lányai egy nemzetközi tornán A Pécsi Tudományegyetem (PTE) először kapott meghívást a Dubrovniki Egyetem Karácsonyi Sportfesztiváljára, melyen minden...

Húszágyas osztállyal bővült...

Húszágyas osztállyal bővült a PTE Klinikai Központja, hiánypótló az új kórházi részleg Ünnepélyes keretek között adta át pénteken délelőtt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának legújabb osztályát, a Korai...

Palotai Tamás kapta az idei Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat

Palotai Tamás kapta az idei Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa 2000 óta minden esztendőben odaítéli a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat, mellyel elismeri egy-egy médiamunkatárs szakértelmét, lelkiismeretes munkáját, mellyel hozzájárult az intézmény hírnevének öregbítéséhez. Idén Palotai Tamásnak, a Rádió 1 szerkesztő-műsorvezetőjének ítélte oda a díjat az egyetem legfőbb döntéshozó testülete, így ő vehette át az erről szóló oklevelet és a PTE címerével ellátott arany kitűzőt Bódis Józseftől, az egyetem rektorától.Immár tizenhat éves hagyomány a Pécsi Tudományegyetemen az Adventi sajtószalon, melyen...

Adventi estet tart az egyetem a püspökségen

Adventi estet tart az egyetem a püspökségen A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650 éves jubileumi rendezvényei sorában karácsonyra készülve a zene hangjaival várja magyar és külföldi hallgatóit, oktatóit és dolgozóit.Az adventi esten a Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének rézfúvós hallgatói és a Pannon Filharmonikusok - Pécs rézfúvós művészei Prof. Dr. Farkas István harsonaművész vezetésével lépnek fel. Az est műsorán a harsonaegyüttes tolmácsolásában A. Bruckner, G. Gabrieli, A. Tcherepnin és S. Scheidt művei és azokból készült átiratok hangzanak el.A rendezvény este fél nyolckor kezdődik a Pécsi Püspökségen.  

A PTE kutatóintézetének bora lett az Év Újbora

A PTE kutatóintézetének bora lett az Év Újbora Idén 13. alkalommal rendezték meg Magyarország egyik legrangosabb borversenyét, a Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivált, ahol díjazták a legjobb újborokat. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (SZBKI) Pécsi Zenit bora „Magyarország 2016. Év Legjobb Újbora" díjat nyert a fesztiválon.A PTE kutatóintézetét, mint tudományos műhelyt 1949-ben több évszázados egyházi szőlőbirtokra és pincészetre alapozva a földművelésügyi miniszter hozta létre, hogy 1950-től az országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kísérleti telepeként segítse az...

Ünnepi hangulatban a PTE:...

Ünnepi hangulatban a PTE: adventi hangversenyt tartanak az orvosi aulájában Idén immár nyolcadik alkalommal rendeznek adventi hangverseny a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karon...

Újra rangos helyen szerepel...

Újra rangos helyen szerepel egy nemzetközi összevetésben a pécsi egyetem Az előkelő 122. helyre rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet a tekintélyes Times Higher Education (THE) BRICS & Emerging...

Ilyen lesz Nagy Lajos...

Ilyen lesz Nagy Lajos király és Vilmos püspök szobra a PTE 650 éves évfordulójára A Pécsi Tudományegyetem szeptemberben hirdetett pályázatot „Nagy Lajos király és Vilmos püspök szobrának elkészítése a...

Nyárias hangulat uralkodik...

Nyárias hangulat uralkodik a Botanikus kertben A PTE Botanikus Kertjének üvegházaiban már javában virágoznak a vanília illatú, búvárorchideák. E rövid virágzási idejű növény...

Csak a tesisek nyomták le a...

Csak a tesisek nyomták le a PTE-t judóban A napokban rendezték meg a fővárosban rekord számú nevezővel, 380 hallgató részvételével a 2016/2017. tanév Magyar Egyetemi és...

Elit társaságban: Pécs is...

Elit társaságban: Pécs is ott van Európa húsz legjobb egyetemvárosa között A Corriere della Sera, Olaszország legnagyobb példányszámban terjesztett és legolvasottabb napilapjának utazással foglalkozó...

Magyar-török agykutatási projekten dolgoznak a PTE-n

Magyar-török agykutatási projekten dolgoznak a PTE-n Az MTA-PTE NAP Transzlációs Idegtudományi Kutatócsoport és az Isztambuli Kültür Üniversitesi Agy Dinamikai, Kognitív és Komplex Rendszerek Kutatóközpontjának munkatársai között 2015-ben megkezdett együttműködés folytatásaként valósult meg a TIKA támogatásával a humán idegrendszeri működések mérésére alkalmas laboratórium korszerűsítése. Az úgynevezett neurokognitív zavarok, különösképpen az Alzheimer-kór és a hasonló rendellenességek területén a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) és a TIKA által nyújtott támogatás keretein belül fontos munkát végző török és magyar tudósok...

A Közel-Keleten élő magyarokról tartanak előadást

A Közel-Keleten élő magyarokról tartanak előadást November 29-én délután hat órától este fél nyolcig vehetnek részt az érdeklődők az előadáson a Tudásközpontban. Az Antall József Tudásközpont és a PTE Diaszpóra Projekt közös szervezésében került sor 2016 őszén arra a négyrészes pódiumbeszélgetés-sorozatra, amely a világ távolabbi pontjain élő magyar diaszpóra közösségek helyzetét, mindennapjait mutatja be az érdeklődőknek. A meghívott vendégek olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy hogyan élik meg a magyar vagy éppen kettős identitásukat ezek a közösségek? Mennyire aktív és milyen viszony fűzi őket Magyarországhoz? Milyen...

Interaktív nyílt napot tart a műszaki és informatikai kar

Interaktív nyílt napot tart a műszaki és informatikai kar Interaktív játékokkal, előadásokkal várják az érdeklődő fiatalokat a PTE Műszaki és Informatikai karának pénteki nyílt napjára.A nyílt napon a tanulók ízelítőt kaphatnak a mérnöki szakmákból és a kar képzéseiből.A programot délelőtt tízkor a "MIK" vagyunk című napindító kezdi, amely a képzési kínálatot, a hallgatói életet és a duális képzést mutatja be. Majd bemutatkoznak a szakok, párhuzamos kötetlen beszélgetéseket lehet folytatni a szakmák képviselőivel. Ezt követően laborbejárásokon lehet részt venni, miközben ízelítő előadások szólnak a legfrissebb mérnöki...
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »