Zeller Gyula marad, Berke Gyula és Tóth Kálmán lesznek az új rektorhelyettesek

2014. április 22. kedd 20:36

Zeller Gyula marad, Berke Gyula és Tóth Kálmán lesznek az új rektorhelyettesek

Lassan két hónap telt el a Pécsi Tudományegyetem legutóbbi rektorválasztása óta, a köztársasági elnök hivatalosan még nem iktatta hivatalába Bódis József professzort. Bár a rektor korábban - érthető módon, a kinevezése előtt - nem kívánt személyi kérdésekbe bocsátkozni, azonban megtudtuk, hogy kik azok, akikre a következő - július elsején kezdődő - ciklusban Bódis József fontos feladatokat bízhat.

Nagy fölénnyel nyerte a legutóbbi rektorválasztásit a Pécsi Tudományegyetem regnáló első embere. Prof. Dr. Bódis József Mellár Tamás professzort megelőzve söpörte be a szenátus többségének támogatását. Áder János államfő  azonban hivatalosan még nevezte ki a régi-új egyetemi vezetőt, bár erre hamarosan sor kerül.


Klinghammer István államtitkár felterjesztése alapján ugyanis Balog Zoltán négy rektor - köztük Bódis József - kinevezésére tett javaslatot a közelmúltban a köztársasági elnök számára. Azonban arról, hogy a kinevezés ténylegesen mikor fog megtörténni, nincsenek még információk, mondta megkeresésünkre Kottász Gergely, a Pécsi Tudományegyetem sajtóreferense.

Az egyetemi felsővezetésben várható esetleges személycserék kapcsán annyit megtudtunk, hogy mindenképpen lesz új rektorhelyettes, hiszen Kovács L. Gábor professzor a jelenlegi rektori ciklus alatt betöltötte a 65. életévét. Így rá - a vonatkozó jogszabályok alapján - rektorhelyettesként már nem számíthat az egyetem.

- Nem lesz könnyű őt pótolni, hiszen Kovács L. Gábor professzor úr a tudomány és innováció területén igen komoly szaktekintély, szakmán belül és kívül is elismerésnek örvend, vagyis nagyon magasra helyezte azt a bizonyos „képzeletbeli lécet". Nem véletlen, hogy a közelmúltban több elismerésben is részesült, így - a teljesség igénye nélkül - átvehette a Vilmos Püspök Díjat, a tudomány kategóriában a megyei Prima Díjat, vagy a Baranya Megyei Innovációs Díjat - mondta a sajtóreferens.

Mint megtudtuk, marad a posztján Zeller Gyula gazdasági és stratégiai rektorhelyettes, oktatási rektorhelyettes Berke Gyula lehet a jogi karról, míg tudományos rektorhelyettesnek Tóth Kálmán orvosprofesszort kéri fel Bódis József rektor.

- Fontos hangsúlyozni, hogy ők egyelőre jelöltek, a rektorhelyettesi megbízások kiadásához szükség van még a szenátus támogatására is. Biztos vagyok abban, hogy Komlósi László professzor eddigi rektorhelyettes kvalitásaira, multikulturalitására a továbbiakban is számít majd az egyetem - tette hozzá az egyetem szóvivője.

Képünkön Berke Gyula látható egy korábbi szenátusi ülésen.

(Az írás kommentálhatóságát kénytelenek voltunk megszüntetni - a szerk.)

 

H. L. B.