Visszatéríthetik az állami szférában elhelyezkedő jogászok diákhitelét
2012. február 14. kedd 11:08

A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a parlamentben.
Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta.
Hoffmann Rózsa válaszként közölte: a kormány határozatot hozott arról, hogy meg fogja teremteni a jogi és pénzügyi lehetőségét, hogy azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel tanulnak jogi vagy közgazdasági karon és majdan állami szolgálatba állnak, az állam vissza fogja téríteni a diákhitel összegét.
Hangsúlyozta: a Fidesz oktatáspolitikája a nemzet javát és az ország felemelkedését akarja szolgálni, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai természettudományos végzettségűekkel.
Hoffmann Rózsa szerint ez a magyarázata annak, hogy az államilag finanszírozott keretszámoknak 70 százalékát ezekre a területekre koncentrálta a kormány, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományi képzéseken nem tanulhatnak a fiatalok, hiszen a Diákhitel 2-vel lehet jogász vagy közgazdász végzettséget szerezni.


4 hozzászólás
inkvizitori arc. Süt róla a keresztényi alázat az Általa vallottak hitében. Élete nagy kalandja mindent megér meg is szolgál érte.
mérnökök vagy bölcsészek is mehetnek, nem? Az ő diákhitelüket nem fizetik ki?
Ha visszatérítik, akkor miért kell tandíj?
Esetleg, ma nincs pénz, de öt év múlva lesz?
Sajnos ez is egy rossz döntés... Ugyanis ez azontúl, hogy nem igazságos, -miért támogat egy ugyanannyit kereső mondjuk bírót az állam, mint egy akár kevesebbet kereső ügyvédet???, vagy jogtanácsost- megint az állami pálya felé való orientációt segíti elő. Itt az a baj, hogy mindig-midenki az államra számít, az öngondoskodási, mondhatnánk vállakozási szemlélet teljesen hiányzik a közgondolkodásból, ezért áll így többek között az ország gazdaságilag. Minden ilyen megoldás ezt a berögződött rossz szemléletet erősíti.
A kormány változtatási kísérlete a felsőoktatáson teljesen jogos, de ahleyett hogy intézményi szinten rakták volna helyre a felsőoktatást, egy nagyon igazságtalan és nem a teljesítményen alapuló rendszert hoztak létre!!! Ez lehet a Fidesz-KDNP új nyugdíjügye, ugyanis generációk jövőképét érinti. Sajnálom, hogy ilyen gyáva megoldás született.