Szövetségre lépett a PTE és a Dunaújvárosi Egyetem

2016. június 06. hétfő 17:14

Szorosabbra fűzi kapcsolatát a jövőben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Dunaújvárosi Egyetem (DUE). Az erről szóló megállapodást hétfőn délután írta alá a két intézmény rektora, Bódis József és András István.

A Dunaújvárosi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyrészről a neveléstudományi területen belül felmerülő tudományos-, kutatási feladatok, tevékenységek, eljárások elméleti megalapozásához, kidolgozásához szükséges tapasztalatok kölcsönös kicserélésében, a feltárt eredmények gyakorlatban történő hasznosításában, másrészről a tehetséggondozásban működik a jövőben együtt a kontraktus értelmében. Természetesen a későbbiek folyamán ez az együttműködés várhatóan más képzési területekkel, így a közgazdászképzéssel és a mérnökképzéssel is bővülni fog.

Bódis József, a PTE rektora köszöntőjében elmondta: „Ez a megállapodás egy folyamat kezdete. Olyan egyetemi szövetséget szeretnénk létrehozni, amellyel a nemzetköziesítés irányába is erőteljesebben tudunk elmozdulni, hiszen ez a „Fokozatváltás a felsőoktatásban" című felsőoktatási koncepció egyik leghangsúlyosabb eleme." - mondta el Bódis József.

András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora kiemelte, hogy külön megtiszteltetés intézményük számára, hogy Magyarország legnagyobb múltú egyetemével tudnak kooperálni. „A vidéken élő értelmiség megtartása, a vidéken élők képzése közös célja a pécsi és a dunaújvárosi egyetemnek, így természetes szövetségesnek is tekinthetjük intézményeinket" - hangsúlyozta András István.

A két vidéki egyetem együttműködése tehát tökéletesen illeszkedik abba a felsőoktatás-politikai vonulatba, amelynek lényege a felsőoktatási intézmények regionális együttműködésének erősítése.

Képünkön: András István, a DUE rektora, Bódis József, a PTE rektora, és Jenei Zoltán, a PTE kancellára.

Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs/UnivPécs