Négy egyetemen alakulhat át a képzési rendszer

2014. augusztus 21. csütörtök 10:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Kisalföld megyei napilap csütörtöki számában nyilatkozott.

Egyeztetések kezdődnek két hét múlva a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem, a veszprémi Pannon Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola rektoraival arról, hogy képzéseik megszervezése optimális-e - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a Kisalföld megyei napilap csütörtöki számában.

Palkovics László elmondta, hogy az intézmények egymástól veszik el a hallgatókat, ha ugyanazt a szakmát négy helyen oktatják. Ennek szerinte nincs sok értelme, ezért az egyik lehetőség az, hogy átalakítják a jelenleg átfedésekkel teli képzési portfóliót. "Egyetemek átalakítása, karok ide-oda helyezése persze mindig annak a függvénye, hogy a későbbi működőképesség szempontjából a változtatás jobb lesz-e vagy sem" - fogalmazott az államtitkár a Kisalföldnek.

Palkovics László beszélt arról is, hogy a magyar felsőoktatás nincs rossz állapotban, de vannak benne jól és rosszul működő intézmények. Szerinte az nem megy, hogy az utóbbiak az előbbiek rovására kapnak támogatást. "Minden intézménynek a saját kezébe kell vennie az ügyeit, nem a kormányzatra várnia" - hangoztatta.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a 29 állami egyetem, főiskola számának csökkentését, a politikus kifejtette: átszervezéssel, összevonással akkor lehet csökkenteni ezt a számot, ha jobban működő rendszer jön létre, megszüntetni viszont nem szabad.

Október végére elkészül a felsőoktatási stratégia, amelyet a kormány elé terjesztenek, s az előkészítő folyamat részeként kereste fel az államtitkár a győri egyetem vezetését.

 

(mti)