Megtartotta alakuló ülését a PTE új karának tanácsa
2016. március 01. kedd 16:40

Hétfő délután megtartotta alakuló kari tanácsülését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara (GyTK). Az ünnepélyes ülésen képviseltették magukat többek között a PTE társkarai, a hazai gyógyszerész társkarok vezetői, valamint a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviselői.
A Pécsi Tudományegyetemen 2000 szeptemberében indult meg a gyógyszerészképzés. Az azóta eltelt másfél évtizedben a Gyógyszerésztudományi Szak folyamatos fejlődése eredményezte azt, hogy a karrá váláshoz szükséges valamennyi szervezeti és infrastrukturális feltételnek megfelelhessen az intézmény. Így 2016-tól a gyógyszerészhallgatók a Pécsi Tudományegyetem legfiatalabb karán kezdhetik meg, illetve a szakról „átkerülők" folytathatják tanulmányaikat.
Az ünnepélyes kari tanácsülésen Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntőjében elmondta: „Hosszú folyamat volt, amely során sok ember kitartó munkája eredményezte ennek a karnak a megszületését. Az igazi munka azonban még hátravan, hiszen a kar felvirágoztatása a hosszú távú cél. Hiszem, hogy ehhez a szakmai háttér már most adott, az infrastrukturális háttér pedig a közeljövőben biztosítva lesz." - hangsúlyozta a rektor.
A kar megbízott dékánja, Perjési Pál egyetemi tanár abbéli reményét fejezte ki, hogy a tudományterület jelentősége és ezáltal népszerűsége töretlenül fejlődik tovább: „Az elmúlt években országos tendencia volt, hogy egyre többen választották a gyógyszerészképzést a felsőoktatásban. Tekintettel arra, hogy a gyógyszerész diplomák az EU országok között kölcsönösen elfogadottak, minden reményünk megvan arra, hogy a magyar nyelvű képzésünk mellett folyamatosan tudjuk emelni az idegen nyelven tanuló hallgatók létszámát is." - mondta el köszöntőjében a kar első embere.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...