Kínai orvoslást is tanítanak - végre működik a pécsi Konfuciusz Intézet

2015. január 24. szombat 18:58

Kínai orvoslást is tanítanak - végre működik a pécsi Konfuciusz Intézet

A világon a hetedik speciális Konfuciusz Intézet kezdett működni Pécsett januártól. A tárgyalások kezdetén minden adva volt egy nyertes pályázathoz, amikor a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara kezdeményezte a kínai filozófus és tanító, Konfuciusz nevével fémjelzett program elindítását.

Hiszen a hagyományos orvoslásban szerzett kínai kapcsolatokra alapozhattak. A Karon működő tanszéket dr. Hegyi Gabriella irányította, aki a NATO egyik komplementer medicina munkacsoportjának orvosszakértőjeként is elismert szakember.

Az ő részvételével végzett felmérés alapján érdekes eredmények születtek a komplementer medicina elterjedtségéről. Európában a leginkább elfogadott a kiegészítő medicina és azon belül a kínai orvoslás Svájcban, Portugáliában, Spanyolországban, Angliában, s a legelutasítóbb országok közé sorolható Magyarország.

Augusztus 29-én együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Bódis József és a Kínai Népköztársaság Kormányának nevében az Oktatási Minisztérium háttérintézetének főigazgatója, Dr. Xu Lin.

Fogadókészség volt tehát a pécsi egyetem, a kínai partnerek és a magyar kormány részéről is egy tudományos intézet felállítására. A már részleteket is tartalmazó kölcsönös megállapodás megerősítését a két egyetem rektora 2014. október 28-án írta alá.

 

Eddig tehát az előtörténet, s mivel januártól már indulnak is, dr. Betlehem József egyetemi docens, dékántól kértünk választ a kezdetben, s azóta felmerülő kérdésekre.

- A Konfuciusz intézetek hálózatát a kínai kormány hozta létre tíz évvel ezelőtt, elindítva ezzel egy világprogramot. A Földön eddig 450 ilyen intézet működik azzal a céllal, hogy a kínai kultúrát, a hagyományt, a nyelvet megismertessék és terjesszék - kezd bele az ismertetésbe a dékán. - Ezen belül hagyományos kínai orvoslásra épülő intézeteket is alapítottak. Ebből a világban eddig hat ilyen címet adományozott a kínai kormány, Európában az egyetlent Angliában. Nem tervezik jelentősen emelni ezt a számot, mivel igen költséges számukra a működtetésük, s mielőtt belefognának, komolyan felmérik a helyi lehetőségeket. Az Egészségtudományi Kar régóta foglakozik komplementer medicinával, kerestük a szorosabb lehetőségeket Ázsiában így Kínában is. Ez részben az itthoni szakmaiság megerősítését, másrészt a kínai kormányzati támogatás elnyerését is szolgálta, mert ezekre az intézetekre elkülönített alap áll rendelkezésre. A magyar kormányzat keleti nyitásának programjában is szerepelt ennek a programnak támogatási lehetősége, s erről értesítették dr. Bódis József rektort.

- Ki fog itt előadni, tanítani? Kínai orvosok jönnek?
- A név meghatározó számunkra. Mi kínai orvoslást is oktatunk, de ez a fokozatosság elvén történik. Ennek az intézetnek is célja, hogy a kínai filozófiát, az egészségről vallott nézeteket, a kínai kultúrát mutassuk be. Kezdetben oktatással indul, kulturális eseményekkel és a kínai orvoslás körébe tartozó sokféle technikát ismertető kurzusokkal, részben külföldi, részben hazai előadók segítségével. Az országban jelenleg is vannak szakorvosok, akik a hagyományos kínai orvoslás valamelyik ágát művelik, a különböző masszázstechnikáktól kezdve egészen az akupunktúráig.

- Miközben sokan örömmel veszik a nagyszerű lehetőséget, komoly aggályok is megfogalmazódnak, itthon elementáris ellenállás veszi körül a komplementer gyógyítást. A hagyományos kínai orvoslás lehetőségeit sem ismerik sokan.
- Minden megállapítása igaz, pontos a fogalmazás, a nyugati medicinán szocializálódott magyar orvosok zöme így gondolkodik a kiegészítő medicináról. A mi intézetünk egyik célja, hogy ezeket a fogalmakat tisztázza. A komplementer medicina fogalmi keretei között nem a nyugati alapú medicina felváltásáról van szó, hanem kiegészítő eljárásokról, s ezekre iszonyatosan nagy a társadalmi igény hazánkban, nyugaton pedig számos eljárást elfogadtak és alkalmaznak már. Mivel egyetemként vállaltuk ezt a küldetést, eldőlt, hogy ezek közül csak azt fogadjuk be, ami akadémiai mércével is megállja a helyét. Itt tehát nem kuruzslás-oktatásról, nem telepatikus gyógyításról van szó, mint ahogy sokan gondolják, hanem olyan kiegészítő eljárásokról, amelyeket több ezer éves hagyománnyal művelnek. A kínai partneregyetemmel együtt vágunk bele az intézet működtetésébe. Ha látjuk, a valóságban működik valami, de tudományosan nem igazolt, felhívás számunkra, hogy tegyük meg annak tudományos vizsgálatát is, mert így lesz hiteles ez a szemlélet. Számunkra és a kínai partneregyetem számára is a legfontosabb, hogy tudományos alapú legyen ez a tevékenység. Partnerünk Tangshanban, a Pekingtől két órányi autóúttal megközelíthető városban a Hebei Tartomány Hebei Egyesült Egyeteme, amelynek mintegy 51000 ezer hallgatója van. Kínában a magyarnál is hosszabb a képzés az orvosi egyetemeken. Van, ahol csak keleti medicinát oktatnak és olyanok, melyek a mai modern nyugati orvoslást, vagy léteznek intézmények, melyek ötvözik a kettőt. Ahhoz, hogy itthon is tisztázhassunk sok, a komplementer medicinával kapcsolatos kérdést, egyértelmű jogszabályi háttérre lesz szükség, mely kijelöli, hogy csak megfelelő - a nyugati medicina oldaláról is elfogadott - szaktudás birtokában végezhetők ilyen beavatkozások. A jogszabályi környezet kitisztíthatja, egyértelművé teheti a sarlatánságtól leválasztva azt, ami ebből hasznos és működik. Kiemelném dr. Hegyi Gabriella nevét, aki a tanszékünket vezette és jelenleg ezen a területen kutatóprofesszor. Ő belgyógyász szakorvosként hiteles képviselője a hagyományos kínai orvoslásnak, mert megtanult számos kínai technikát, s az Egészségügyi Szakmai Kollégium Komplementer Medicina Tagozat vezetője.

- Milyen lépésekkel indulnak el?
- A PTE Szenátusa december 18-án az aláírásokat formálisan jóváhagyta és megalapította az intézetet. Márciusban tervezünk egy nagyszabású ünnepséget, a szervezést elindítottuk, mindkét államból magas tisztségviselők lesznek jelen, komplett bemutatót is tartunk a célul kitűzött programról. A kínai kormány éves tervet hagy jóvá, s minden évben megvizsgálja, hogy milyen lépésekben haladunk. Mi a fokozatosság elvén nem akarunk rárontani senkire olyan dolgokkal, melyek nem érthetők. A szakorvosok részére eddig is kínáltunk komplementer képzést, melyen legutóbb 40 szakorvos vett részt. A társadalom széles körei számára is ajánlunk sok érdekes és hiteles kínai programot, a jógától a kulturális rendezvényekig és a nyelvtanításig.

Képünkön: dr. Huang Ke Cheng, aki immár 25 éve kezeli a hozzá fordulókat a hagyományos kínai gyógyászat módszereivel Pécsett, a Hungária úton.

Hárságyi Margit - Fotó: Dittrich Éva