Emberkereskedelem elleni kutatóközpont létesül a Pécsi Tudományegyetemen
2021. november 21. vasárnap 13:27
Az emberkereskedelem elleni küzdelem lehetőségeit kutatják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi karán a jövőben egy magyar-holland együttműködés keretében - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A PTE közleményében azt írták, hogy az egyetem jogi kara a holland rendőrséggel, Hollandia budapesti nagykövetségével és Magyarország hágai nagykövetségével közösen létesít új kutatóközpontot; az erről szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá a felek Pécsen.
A kutatóközpontban a tervek szerint az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós és nemzetközi jogi összefüggéseit vizsgálják majd a szakemberek.
Mohay Ágostont, a jogi kar dékánhelyettesét, a projekt vezetőjét idézve kiemelték, hogy az emberkereskedelem ellen hatékonyan fellépni csak annak nemzetközi dimenzióját is figyelembe véve lehet.
A szakember reményét fejezte ki, hogy a kutatóközpont eredményei elméleti és gyakorlati szakemberek számára is hasznosak lesznek majd.
Idézték a közleményben a holland rendőrséget képviselő Jorn van Rijt, a kutatási együttműködés kezdeményezőjét is, aki szerint nemzetközi projektek, valamint uniós bel- és igazságügyi joganyagkutatásának terén komoly előzményeket tud felmutatni a PTE jogi kara, az új központ az oktatás, a kutatás és a bűnüldözés számára fontos eredmények elérését szolgálja.
Képünkön: Désirée Bonis holland nagykövet és Miseta Attila rektor l
MTI - Fotó: Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- A technikum a legnépszerűbb középfokú...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Még várják a verseket a mohácsi csata...
- A pécsi megyéspüspök, Felföldi László...
- Zenei és színházi programokkal...
- Ezerötszáz köbméter szeméttől...
- Baranyában csaknem két és félezer...
- Borzalmas! Halálos baleset történt...
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában...