Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek
2021. augusztus 23. hétfő 09:08
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Magyar Péter közlése szerint egyre többen igénylik a szabad felhasználású Diákhitel 1-et és a kötött felhasználású Diákhitel 2-t, mivel egyre több fiatal ismeri fel, hogy ezek inkább támogatások, mintsem hitelek.
A vezérigazgató emlékeztetett: május 31-étől a kormány bevezette a szak- és felnőttképzési hiteleket is, ezzel a 18 és 55 év közöttiek mindenfajta továbbtanulását támogatva.
A kormány célja, hogy a szak- és felnőttképzésben tanulók nagyon hasonló feltételekkel juthassanak hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 150 ezer forintig terjedhet, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni - ismertette.
Hangsúlyozta: idén 20 éves az első Orbán-kormány által 2001-ben létrehozott Diákhitel Központ Zrt., amely már 500 ezer fiatalnak nyújtott 500 milliárd forint értékben valamilyen diákhitelt.
Minden második diákhiteles hallgató mondta azt, hogy a hitel nélkül nem tudta volna megszerezni a diplomát, vagyis 250 ezer olyan diplomás van Magyarországon, aki részben a diákhitelprogramnak köszönheti a diplomáját - fűzte hozzá.
A diákhitelezési rendszer egyedülálló modell Európában, alig terheli meg az állami költségvetést, mégis nagyon sok fiatalnak segít - közölte Magyar Péter.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Expresszvonatok indulnak Pécsről a...
- A pécsi megyéspüspök, Felföldi László...
- Ezerötszáz köbméter szeméttől...
- Baranyában csaknem két és félezer...
- A technikum a legnépszerűbb középfokú...
- Zenei és színházi programokkal...
- Egy kis nosztalgia: pécsi pereces,...
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában...
- Huszonegy határsértővel szemben...
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy...