Dél-dunántúli középiskolásoknak hirdet vetélkedőt a PTE KTK

2015. január 08. csütörtök 09:39

Dél-dunántúli középiskolásoknak hirdet vetélkedőt a PTE KTK

A Sopianae Egyesület a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának szakmai támogatásával vetélkedőt hirdet „Gazdasági alapok a való élethez" elnevezéssel a dél-dunántúli régió 9-12. osztályos középiskolásai számára! A verseny elsődleges célja, hogy javítsa a középiskolás korosztály pénzügyi ismereteit, ösztönözze őket a felnőtt élethez szükséges pénzügyi és gazdasági ismeretek megszervezésében.

A versenyen 3 fős csapatok indulhatnak. A megmérettetés 5+1 fordulóból áll. Az első 5 forduló során a csapatoknak egy-egy, 30 kérdésből álló tesztsort kell kitölteniük, amit a verseny honlapján, a http://verseny.sopianae.org-on tehetnek meg.

A 2015 májusában, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán megrendezésre kerülő döntőbe a legjobb öt csapatot hívjuk meg. A döntőbe bejutó csapatok értékes ajándékokban részesülnek. A verseny abszolút győztesének fődíja egy utazás a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyik külföldi partneregyetemére.

Nevezésre a verseny.sopianae.org honlapon, a jelentkezés menüpontban van lehetőség 2015. február 2-ig.

A versennyel kapcsolatos részletes információkról a http://verseny.sopianae.org címen elérhető versenyszabályzatból tájékozódhatnak az érdeklődők.