Csaknem kétszázan vehették át diplomájukat pénteken a Széchenyi téren
2015. július 03. péntek 11:42

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának száznyolcvan hallgatója vette át diplomáját péntek délelőtt Pécsett, a Széchenyi téren. Ez volt a huszonötödik, azaz jubileumi ünnepélyes diplomaosztó a kar életében.
Rendhagyó módon Pécs belvárosában tették le esküjüket és vehették át oklevelüket azok a végzős hallgatók, akik hamarosan az egészségügyben helyezkednek el. Az ünnepségen részt vettek az egyetem és kar vezetői, tanárai, valamint a szakmai és politikai közélet képviselői.
Köszöntőt mondott mások mellett Bódis József a Pécsi Tudományegyetem rektora, Udvardy György pécsi megyéspüspök, Horváth Zoltán kormánymegbízott, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, illetve Őri László alpolgármester is.

Beszédükben köszönetüket fejezték ki a hallgatóknak és a szüleiknek, hogy ezt a szakmát választották, és segítették gyermekeiket. Kiemelték, a most végzettek odaadással fognak segíteni rászorult, bajba került embertársaikon, megjegyezve, olyan diplomát kaptak a kezükbe, amely még a 21. században is piacképes.
A PTE Egészségtudományi Kar 1989-es megalakulását követően 1993-ban adta ki az első egészségtudományi okleveleket nyári oklevélátadó ünnepség keretében.
Cs. E.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonöt éves jubileumukat ünneplik...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Tűzoltóautók az M6-osnál bevethető...
- A pécsi állatkert igazgatója, Szatyor...
- Öt évvel ezelőtt kezdték meg a...
- Zombori: újonc a világbajnoki csapatban
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Sikerülhet-e a keleti városrész...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Felfedezője, Garami szerint több volt...

