A PTE-n készültek világversenyre a legjobb föcis diákok

2016. augusztus 25. csütörtök 10:57

A PTE-n készültek világversenyre a legjobb föcis diákok

Kiemelkedően sikeresen szerepelt a magyar csapat a napokban véget ért Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián, Kínában, négy érmet is elhozhattak a versenyről. A diákok felkészítése hagyományosan a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (PTE TTK) Földrajzi Intézetéhez kötődik.

Az évente megrendezett iGEO - International Geography Olympiad rendezvényére ezúttal 13. alkalommal gyűltek össze Pekingben a világ 45 országából a legtehetségesebb 16 és 19 év közötti geográfusok, összesen 174-en. A magyar csapat tagjait hagyományosan a PTE Földrajzi Intézete által szervezett HunGeoContest angol nyelvű földrajzi versenyen válogatják, felkészítésüket az intézet oktatói végzik a Természettudományi Karon.

Az idei szereplés minden idők legjobb magyar eredménye, hiszen a csapat mind a négy tagja éremmel térhetett haza.

A legfényesebben Csontos Gábor (Szekszárdi Garay János Gimnázium) ezüstérme csillog, de nem sokkal maradtak el tőle a többiek sem: Stein Ármin Krisztián (Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium), Steenhuis Nathaniel (Pécsi Janus Pannonius Gimnázium) valamint Kovács Eszter (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), akik mindhárman bronzérmet szereztek.

A csapat vezetője dr. Trócsányi András egyetemi docens, a verseny hazai koordinátora Bálint Dóra doktorandusz volt.

- Büszkék vagyunk arra, hogy valamennyi csapattag érmet vehetett át Pekingben - kezdte az értékelést Trócsányi András, a csapat felkészítője. Ez az eredmény is azt mutatja, hogy nemzetközi összevetésben is komoly tehetségekkel rendelkezünk a geográfia területén, és van jövője Magyarországon a földrajznak, mint tudományágnak, ha kellő energiát és időt fordítunk rá. - tette hozzá a csapatvezető.

Forrás: PTE