A pécsi Gulyás Tibor lett az országos hallgatói önkormányzat (HÖOK) elnöke

2014. október 18. szombat 19:05

A pécsi Gulyás Tibor lett az országos hallgatói önkormányzat (HÖOK) elnöke

Gulyás Tibort, a Pécsi Tudományegyetem hallgatóját, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) jelenlegi alelnökét választották meg a szervezet elnökének a HÖOK szombati, az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartott tisztújító küldöttgyűlésén.

A küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatón az elnöki tisztségre egyedüli jelöltként pályázó Gulyás Tibor bejelentette: a tisztújítás magas, 86 százalékos részvétellel zajlott. A küldöttek nagy többséggel választották meg a HÖOK elnökét, kilenc elnökségi és három felügyelőbizottsági tagját. Az újonnan megválasztott tisztségviselők mandátuma 2015. január elsejétől két évre szól.

Gulyás Tibor kitért rá: elnöki pályázatában összefoglalta, hogy - kellő kritika és önvizsgálat mellett - milyen területeken kell a szervezetnek változtatnia. Ezek között említette meg a HÖOK szakmai fejlődését, valamint a hallgatói önkormányzatok gazdálkodási hibáinak kijavítását. Úgy véli, a szakmai fejlődés érdekében át kell gondolniuk, hogy milyen vezetőképző rendszert alakítsanak ki, illetve milyen, a hallgatói képviselők munkáját segítő normarendszert fogalmazzon meg a HÖOK.

A december 31-én leköszönő elnököt, Körösparti Pétert tavaly októberben, időközi tisztújító közgyűlésen választották meg.


Képünkön Gulyás Tibor látható. 

Forrás: MTI - Fotó: Komka Péter