Szőlész-borász osztályban kezdte, volt kézis is, végül a tánc szerelmese lett Szávai József

Szőlész-borász osztályban kezdte, volt kézis is, végül a tánc szerelmese lett Szávai József A magyarországi horvát hagyományokat őrzi és terjeszti Szávai József, a Tanac Néptáncegyüttes alapítója és vezetője. Volt már kézilabdakapus, járt szőlész-borász osztályba is, s még fizikát is tanított. Kalandos életéről és a sikeres táncegyüttesről mesélt lapunknak.  - Mikor és milyen apropóból jött létre a táncegyüttes?- 1988-ban alakult a Tanac Néptáncegyüttes, szerettük volna egy kicsit másképp bemutatni a Pécsett és környékén élő horvátok néphagyományait. Célunk elsősorban a táncok gyűjtése, bemutatása és megőrzése volt. - Elég kiterjedt az egyesület tevékenysége. -...

Néha titkos csodaszereket is bevet előadás közben a színház üzemorvosa, István Miklós

Néha titkos csodaszereket is bevet előadás közben a színház üzemorvosa, István Miklós Dr. István Miklós sebész, érsebész főorvos, a Pécsi Tudományegyetem tanára. 1985-ben hozta össze a sors Nógrádi Róberttel, a színház akkori igazgatójával, akivel életre szóló barátság kötődött, így került a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Ez a közeg nem volt egészen ismeretlen számára, hiszen egyetemista korában sokszor statisztált prózai és opera előadásokon.   - Mióta dolgozik a Pécsi Nemzeti Színház üzemorvosaként? - Alapvetően nem üzemorvos vagyok, az alapképzettségem a kórbonctan illetve kórszövettan. Romhányi György világhírű professzor úrnál kezdtem a pályámat a Kórbonctani...

Beavatkozó tűzoltó nem lehetett, ezért szóvivő lett Fábián Lilla a katasztrófavédőknél

Beavatkozó tűzoltó nem lehetett, ezért szóvivő lett Fábián Lilla a katasztrófavédőknél Már nem zavarja, hogy nőként nem lehetett beavatkozó tűzoltó, de ha bárhol segíteni kell, szívesen ott van Fábián Lilla, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Lapunknak beszélt a mindig kedves és mosolygós hölgy arról, hogyan került kapcsolatba a tűzoltósággal, s milyen volt az első kárhelyszíni bejelentkezése.  - Miért pont a tűzoltóság? - Nem mondhatnám, hogy gyerekkorom óta ez volt az álmom, de mindig is a fiúsabb dolgokat szerettem. Olyan 18-19 éves koromban döntöttem el, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni. Egyszerűen vonz a veszély, s nagyon szívesen...

A vitorlázás az örök...

A vitorlázás az örök szerelem: megjárta az olimpiát, s most a Masters VB-n bizonyított Székely Antal Ha valamit, akkor azt biztosan állíthatjuk a vitorlázó Székely Antalról, hogy a sport az élete. Az orfűi versenyző megjárta a...

A Cambridge-i Egyetemen...

A Cambridge-i Egyetemen folytatja Boros Dániel, aki nem bánja, hogy nem a zenét választotta A pécsi Boros Dániel - Boros Misi bátyja - bronzéremmel gyarapította a haza és a család dicsőségét nemrégiben a Minszkben...

Focista családba született,...

Focista családba született, s már a beszólások sem zavarják a játékvezető Bizderi Nikolettet Kezdetben még zavarta a nézők bekiabálása a lelátóról, azonban ahogyan egyre rutinosabb lett, hozzászokott a sokszor nem túl...

Az egyetem után is van...

Az egyetem után is van élet, mondja a hetven esztendős professzor, Kollár Lajos Műtősfiúként, diákként, orvosként, majd többek között a Klinikai Központ első főigazgatójaként mintegy negyven éven töltött a...

Az óvónők szúrták ki a...

Az óvónők szúrták ki a zenei hallását: újabb virtuózunk, Kiss Péter a harmonika szerelmese A Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanuló Kiss Péter produkcióját április 20-án láthatták a nézők a Duna Televízióban és az M5...

Akinek a kedvessége az...

Akinek a kedvessége az erőssége: a pincérnő Tóth Krisztinának mindig a vendég az első Bár három tányér egybefogásával még mindig bajlódik, egyértelműen Tóth Krisztina a vendégek kedvence. A fiatal pincérnő már...

Volt válogatott, megjárta a világbajnokságot is a pécsi fodrászkirály, Szél István

Volt válogatott, megjárta a világbajnokságot is a pécsi fodrászkirály, Szél István Hatvan éve vágja mind nők, mind férfiak haját Szél István, a pécsi fodrász. Ennyi idő alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, s vicces sztorikból sincs hiány. Most lapunknak mesélte el, hogyan ismerkedett meg a szakmával és, hogy egy profi fodrász mi alapján javasol frizuraformát a vendégeinek.  Az egész a továbbtanulással kezdődött.- Gyakorlatilag úgy, ahogyan a többi gyermek három pályát jelöltem meg én is, a vendéglátó, a motorszerelő és a fodrász szakmát. Az összes közül a vendéglátás állt hozzám a legközelebb, azonban mivel arra még várnom kellett volna, csakúgy mint a...

Egy életet már megmentett, de nem ezért készül az orvosi pályára Pozonec Mária Dorothea

Egy életet már megmentett, de nem ezért készül az orvosi pályára Pozonec Mária Dorothea Pozonec Mária Dorothea neve sok pécsinek ismerős lehet, hiszen 2016-ban ő volt az, aki megmentette egyik osztálytársa életét az iskolában, akinek egy rosszullétet követően leállt társa szívműködése. Most hírportálunknak nyilatkozott a fiatal lány többek között arról is, mi történt azóta vele.    - Minek volt köszönhető a lélekjelenléte, s az, hogy ismerte az újraélesztési technikát?- Amióta elkezdtem a gimnáziumot, jártam az iskola elsősegély szakkörére, ahol egy mentőorvostól, Sárdi Ferenctől tanultam. Amikor az eset megtörtént, már három éve rendszeresen részt vettem...

A hét mentőtisztje volt: Pandur Attila számára nem volt kérdés, melyik hivatást válassza

A hét mentőtisztje volt: Pandur Attila számára nem volt kérdés, melyik hivatást válassza Az Országos Mentőszolgálat a mohácsi mentőállomáson dolgozó Pandur Attilát választotta a közelmúltban a hét mentőtisztjének. A pécsi kötődésű fiatalember lapunknak beszélt arról, miért választotta ezt a hivatást, s hogyan került a baranyai megyeszékhelyre.  - Már a gimnáziumban egyértelmű volt számomra, hogy az egészségügy felé veszem az irányt. Mivel egy kisvárosban, Balatonalmádiban nőttem fel, ezért a továbbtanulásnál nem vonzott a főváros, nem volt opció, hogy odamenjek egyetemre - idézte fel emlékeit Pandur Attila. - Pécsre a mediterrán stílusa, a színes egyetemi élet, a...

Tamás Éva Játéktára: a...

Tamás Éva Játéktára: a koncertek mellett folytatnák a Pécsi Nénik - Bácsik sorozatot is Mozgalmas évet zárt a Tamás Éva Játéktára zenekar, idén az új dalok mellett ismét lesznek családi napok is. A zenekarról és az...

Nagy Zoltán, alias...

Nagy Zoltán, alias Zolixplorer szerint Pécs fotogén város, Angliában is megállná a helyét Mindössze nagyjából fél éve foglalkozik komolyabban a fotózással Nagy Zoltán, képei mégis nagy sikert aratnak a közösségi...

Színésznő is lehetett volna...

Színésznő is lehetett volna Schweier Ritából, aki végül a rádiózásnak szentelte életét A mohácsi városháza dísztermében rendezték a közelmúltban a Baranya Megyei Prima Díjátadó gálát, ahol a mohácsi születésű...

Segítő hivatást választott:...

Segítő hivatást választott: a mentőknél kezdte pályafutását Betlehem József, az ETK dékánja Betlehem József professzor hét éve vezeti dékánként a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karát (ETK). A számos diplomával...

Sérülés ide vagy oda, a...

Sérülés ide vagy oda, a kosaras Juhász Dorkát egy szakadt keresztszalag sem állítja meg Bár ez a szezon ugrott a tizenhét éves pécsi kosárlabdázó, Juhász Dorka számára a térdsérülése miatt, a fiatal lány nagyon...

A pécsi írónő nagy álma...

A pécsi írónő nagy álma vált valóra, regénye akár az egész világot is bejárhatja Nagy öröm, amikor elkészül egy regény, de a munka java része csak ezután kezdődik. Ismertté tenni és ismertté válni....

Nem áll le az Ironman: a Swissultra után újabb versenyen gondolkodik Mindum Károly

Nem áll le az Ironman: a Swissultra után újabb versenyen gondolkodik Mindum Károly A legutóbbi Swissultra ötödik helyezettje, a pécsi Mindum Károly egész életében sportolt, mindig a kihívásokat kereste, s már több extrém sportot is kipróbált. Mára a triatlon mellett kötött ki, több versenyen is részt vett, és szép eredményeket ért el. A Fittbike SE alapítója és elnökségi tagja a Pécsi Újság.hu-nak adott interjújában beszélt eredményeiről, a felkészülésről, s a további célokról.  Ha valaki, akkor Mindum Károly elmondhatja magáról, hogy igazi sportember, hiszen a sport egész életében jelen volt, s számos sportágat próbált ki.- Gyerekkoromban úsztam,...

Zajlik az élet a fiatal pécsi karmesternél, a Márk Tamás-díj után érkezik második gyermeke is

Zajlik az élet a fiatal pécsi karmesternél, a Márk Tamás-díj után érkezik második gyermeke is Szeptemberben tüntette ki a város Erdélyi Dániel pécsi karmestert a Márk Tamás-díjjal, aki nem csak az elismeréseknek örülhet idén.  - Hogyan kezdődött a karrierje? - Zenészcsaládban nőttem fel, édesapám és édesanyám is a Pannon Filharmonikusok zeneművészei. Kiskorom óta zongorázom, illetve billentyűs hangszereken játszom, a Zeneakadémián orgonálni is tanultam. A vezénylés iránti elkötelezettség is megmutatkozott gyermekkoromban, már ekkor láthatott a közönség édesapám mellett vezényelni. - Hol dolgozik jelenleg? - A Magyar Állami Operaházban, zenei asszisztensként és...

Negyedik generációs autószerelők Wolframék, de izzót soha nem árultak a műhelyükben

Negyedik generációs autószerelők Wolframék, de izzót soha nem árultak a műhelyükben Az alma, meg a fája példabeszédét ismerjük. Itt viszont azt történt, hogy nem esett messze a villáskulcs a satupadtól. Ez cseppet sem meglepő, ha tudjuk, a Wolfram-családban a férfiak már négy emberöltő óta szerelnek autót, hivatásszerűen. Ifjabb Wolfram Ernő, valamint a fia, Wolfram Erik közös műhelyben dolgoznak, egymást segítve. Az apáé a rutin, a gyereké a frissen megszerezett tudás. - Már a nagyapám is kocsikat javított, még az 1950-es években - idézte fel a família múltját ifjabb Wolfram Ernő. - A Rákóczi úton állt a telephelye, de államosították. Azt követően költözött a...