Temetői séták lesznek a zsidó kultúra európai napján

2017. augusztus 31. csütörtök 12:30

Temetői séták lesznek a zsidó kultúra európai napján

Vezetett temetői sétákkal várja a látogatókat a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben a Nemzeti Örökség Intézete vasárnap a zsidó kultúra európai napjához kapcsolódva.

A luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture and Heritage (AEPJ) nevű szervezet szeptember első vasárnapján szervezi meg a zsidó kultúra európai napját - mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója az MTI-nek.
    
Felidézte, hogy a NÖRI 2016-ban vette át a sírkert kezelését, azóta dolgoznak a műemlékileg is védett temető és a benne lévő értékek megőrzéséért.
    
"Mikor átvettük a temető kezelését, be kellett zárni, olyan rossz állapotban volt a sírkert, de mára már tematikus útvonalak mentén végigjárható, ahogy most vasárnap is kijelölt útvonalak mentén lehet vezetett túrákon részt venni 10 és 14 órakor" - emelte ki.
    
"Célunk, hogy ez a temető az európai vérkeringésben is ismert legyen és legalább annyian meglátogassák, mint a prágai zsidó temetőt" - fűzte hozzá.
    
A főigazgató elmondta, hogy a zsidó kultúra európai napja mindig egy központi gondolat köré szerveződik, ez idén a diaszpóra lesz.
    
Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett arra, hogy idén van a kiegyezés 150. évfordulója is, ami egybeesik a magyarországi zsidóság emancipációjával, hiszen akkor ismerték el állampolgári jogukat és vált hivatalos egyházzá.
    
Ezt az időszakot követően jött létre a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető is, az első neológ sírkert, ahol a 19. századi zsidó nagypolgárság javarészét eltemették. "Az is nagyon érdekes, hogy ha megnézzük az egyes síremlékeket, akkor láthatjuk, hogy itt megférnek a különböző nemzeti motívumok a turul madárral együtt" - emelte ki.
    
A sétákon való részvétel a helyszín adottságai miatt előzetes regisztrációhoz kötött, de nemcsak vasárnap, hanem a hét egyéb napjain is elérhető előzetes jelentkezés alapján.

MTI