Százhatvan magyar sportoló indul a riói ötkarikás játékokon

2016. július 26. kedd 11:33

Százhatvan magyar sportoló indul a riói ötkarikás játékokon

A jelenlegi állás szerint 160 magyar sportoló indulhat a jövő pénteken kezdődő a riói ötkarikás játékokon.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) múlt kedden arról számolt be, hogy 158 sportoló nevezését küldte el a szervezőknek, de pénteken kiderült, hogy bővült a versenyzői küldöttség, mivel az úszó Horváth Dávid szabadkártyát kapott a nemzetközi szövetségtől (FINA), majd hétfőn a nyíltvízi Olasz Anna is részvételi jogot kapott.



Az indulói lista alapján 21 sportágban 94 férfi és 66 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy éve 157 fős csapat utazott Londonba.

A sportszakemberekkel - sportági csapatvezetéssel, edzőkkel, orvosokkal, masszőrökkel, technikai személyzettel, a delegáció vezetésével és a csapatiroda tagjaival - együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja.

"A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett" - mondta Fábián László csapatvezető.

A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek.


A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja már a hétvégén elutazott Rióba, hogy előkészítse a delegációk fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.

MTI - Fotó: Wikipédia