Puhul az internetadó, felső korlát kell a Fidesz szerint

2014. október 22. szerda 16:25

Puhul az internetadó, felső korlát kell a Fidesz szerint

A Fidesz-frakció szerint a tervezett "internetadó" megfizetésénél is meg kellene határozni egy felső korlátot - írja a Magyar Hírlap. A képviselőcsoport emellett ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az adót is a szolgáltatók fizessék meg.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője felidézte: a távközlési adót két évvel ezelőtt vezette be az Országgyűlés, "az adó egyike a nagyvállalatokra kivetett szektorális adóknak, mert az adót nem az előfizetők, hanem a szolgáltató cégek fizetik".

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja most is ragaszkodik ahhoz - folytatta -, hogy az adatforgalomra kiterjesztett adót is a szolgáltató cégek fizessék, ezért módosításokat fognak javasolni a benyújtott adótörvény-javaslathoz.

Jelezte továbbá, hogy célszerűnek tartják egy adófizetési felső korlát bevezetését, "annak mintájára és mértékében, ahogy ez a beszédalapú telefonálásra korábban elfogadott adótörvényben szerepel".

A képviselőcsoport kérte a kormányt, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a parlamenti vita megkezdése előtt egyeztessen a szolgáltató cégekkel az adófizetési felső korlát bevezetéséről - közölte Rogán Antal.

A politikus hangsúlyozta: "szigorú intézkedéseket javaslunk, hogy a távközlési adót nem üzleti célú előfizetőkre semmilyen formában ne lehessen áthárítani. A magánszemélyek előfizetéseire jutó adót a távközlési szolgáltatóknak a saját profitjuk terhére kell megfizetni".

A parlamentnek kedden benyújtott adócsomag-javaslat szerint jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztenék a távközlési adót, az előterjesztés szerint az adó mértéke minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forint lenne.

Forrás: Magyar Hírlap - Fotó: Bauer Csaba/Facebook