Pénteken nyitják meg a Szent László-évet

2017. február 14. kedd 14:30

Pénteken nyitják meg a Szent László-évet

Pénteken Győrben tartják a Szent László-év központi megnyitó ünnepségét. A Győri Nagyboldogasszony-bazilikában Veres András győri megyés püspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke celebrál ünnepi szentmisét, majd zenés előadáson mutatják be Szent László életét. Ezt követően a győri városházán folytatódik az ünnepség - közölte Gaal Gergely, az emlékév Tanácsadó Testületének elnöke kedden Budapesten. 

Az emlékév programjait ismertető sajtótájékoztatón Gaal Gergely elmondta: a pénteki ünnepségen megnyitják Móser Zoltán fotókiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.

Az év programjai között több konferencia, kiállítások és műveltségi vetélkedő is szerepel. Emellett kiadványok és dokumentumfilm is készül a szent királyról.

Gaal Gergely kiemelte: az óvódásoktól a nyugdíjasokig minden korosztályt szeretnének megszólítani programjaikkal. A legkisebbeknek Szent László-kifestőkönyvet készítenek, az iskolásoknak pedig "testet, lelket, szellemet megmozgató" vetélkedőt szerveznek, amelynek nyolc elődöntője egyben egész napos hagyományőrző program is lesz. A verseny döntőjét Nagyváradon tartják júniusban.

Kitért arra, hogy az emlékévre készül el az a dokumentumfilm, amely bemutatja, hogy a kutatók egy ereklye alapján hogyan rekonstruálták Szent László arcát. Emellett Rómában megjelentetnek egy angol-olasz kétnyelvű Szent László-életrajzot is.

Hozzátette: az emlékévhez sok civil szervezet, Szent László nevét viselő vagy a kultuszát őrző település, intézmény csatlakozott.

Az emlékévet a nemzetpolitikai államtitkárság hirdette meg Szent László trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

A programok megtalálhatók a Szent László-év Facebook-oldalán.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: kezdeményezte, hogy 2018 az Aranycsapat éve legyen. Az Aranycsapat "nemzeti önbecsülésünk és önértékelésünk szempontjából nagyon fontos", hiszen az elveszített második világháború után "a bűnös nemzet kategóriájába szorított nép önbizalmát adta vissza" a csapat győzelemsorozata.

Rámutatott: 2018-ban lesz az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója. Emellett további hat, a csapathoz, illetve tagjaihoz köthető évforduló is lesz jövőre, például Lantos Mihály és Budai László születésének kilencvenedik vagy Bozsik József halálának negyvenedik évfordulója.

MTI - Fotó: Győri Egyházmegye