Orbán: a nép látványosan mást akar, mint az európai vezetők

2016. július 23. szombat 11:34

Orbán: a nép látványosan mást akar, mint az európai vezetők

Orbán Viktor szerint elitválság és demokráciaválság van Európában és a nyugati világban.

Magyarország miniszterelnöke Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásában szombaton elmondta: Európa jobb- és baloldali vezetői 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és ezt mindenki természetesnek tekintette, míg egymással versenyezve és egymást váltva képesek garantálni Európa növekvő jólétét.

A gazdasági válság nyomán azonban megjelennek az eddigi bevett eliten kívülről politikai érdekképviseletre jelentkező szereplők, radikálisok és populisták - folytatta a kormányfő, ezek közé sorolva az egyik amerikai elnökjelöltet is.

"A probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak" - állapította meg Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: a nemzeti szuverenitás visszaszorítása az európai jogkörök javára egyike a legnagyobb veszedelmeknek ma Európában.

Hozzátette, hogy a hamis önértékelést szintén be kell fejezni. Rámutatott: az angolok unióból való kilépésével bizonyosan lezárult egy korszak, amely arról szólt, hogy a szervezet a világpolitika globális szereplője.

Az unió ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja, illetve lassan már arra sem - fejtette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: Európa idealizálását szintén abba kell hagyni.

Kitért az előző napi müncheni merényletre is, és azt mondta, nekünk is egyre többet és egyre erőteljesebben kell foglalkozni a biztonság kérdésével.

Úgy fogalmazott, Európa elvesztette a globális szerepét és regionális szerelővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait. Mi kell még ahhoz, hogy kimondják, az európai politikai vezetés megbukott? - tette fel a kérdést Orbán Viktor.

A kormányfő azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Úgy értékelte: ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség.


Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök (középen), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (balra) és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn. 

MTI - Fotó: Máthé Zoltán