Nem drágul a tojás a húsvéti időszakban

2015. március 29. vasárnap 14:42

Nem drágul a tojás a húsvéti időszakban

A tojás fogyasztói ára a múlt évihez képest 4-5 százalékkal nőtt, a húsvéti időszakban azonban az áruházláncok folyamatos akciózása miatt nem várható drágulás - mondta Földi Péter, a Baromfi Termék Tanács (BTT) tanácsadója az MTI-nek.

Hozzátette: átlagosan 35-40 forintot kérnek darabonként az üzletekben és piacokon. A tojás általában a piacokon drágább.

Emlékeztetett arra is, hogy a tojásvásárlás húsvét előtt a duplájára nő, ami 30-60 tojás vásárlását jelent háztartásonként hetente. A húsvét előtti két hétben eléri az 50-60 milliót az eladott tojások száma.

A húsvéti magyar tojáspiacot megzavarja az import, mert a beszállítói árakat letöri - mondta. Megjegyezte azt is, hogy ilyenkor a kis (S) méretű apró tojások kínálata nő meg az üzletekben, amelyek darabára alacsonyabb ugyan, de a tényleges súlyuk alapján legdrágábbak.

Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint mintegy 60 millió tojást hoztak be az országba január és november között. A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének becslése szerint viszont az illegális szállítmányokkal mintegy 800 millió darab tojás érkezett Magyarországra. A tanácsadó megjegyezte, hogy a január 1-jén bevezetett elektronikus közúti árumozgásokat ellenőrző rendszer (ekáer) a szakmai szervezet várakozásai szerint jelentősen visszaszorítja majd a tojás fekete importját.

A főbb beszállító országok: Lengyelország, Szlovákia, Lettország és Németország. A magyar tojásexport tavaly 46 millió volt.

A magyar tojásfogyasztás évente átlagosan 215 darab. A termelés éves árbevétele az idén várhatóan 60 milliárd forint lesz, ami az előző évhez képest mintegy 2-3 százalékos növekedést jelent. A tojás darabonkénti előállítási költsége 18,5, csomagolással 22,5 forint; az áfa nélküli eladási ár pedig 24 forint - mondta Földi Péter.

(mti)