Miseta Attila: Tegyünk rendet a fejekben és zsebekben!
2012. február 05. vasárnap 19:11
Kétségtelen, hogy világunk a repülőgépek, az internet és az Európai Unió korában összezsugorodott.
Gyorsabb az utazás, kevesebb a vízumkényszer, az információ pillanatokon belül elérhető. Mivel a pártállamnak hosszú ideje vége, a belső és külső források elosztása elvben igazságosabb. Sajnos néha csak csak elvben...
Mindenki tudja, milyen a jó kapcsolatrendszer, mellyel a köz érdekét, s egyben a magunkét is előremozdíthatjuk. Ne legyünk naivak: csak kevés olyan Grál lovag van, akinek se pénz se pozíció nem számít, persze a pozíció is elsősorban mint pénzre váltható előny. A lényeg a mérték, vagy annak a hiánya.
Amennyiben megbízáshoz akarsz jutni, csakhamar ráébredsz, hogy össze kell hozni azt a csapatot, ami segít ebben. Megfelelően „meg kell szakérteni" a kérdést, be kell ígérni a megfelelő szerződést, sikerdíjat, vagy megemlíteni, hogy amennyiben van üzlet, akkor abból valamilyen csatornán bizony jut is marad is. Nehezen mondhatnánk, hogy a közbeszerzések, pályázatok jogi háttere egyszerű. Nehéz lenne azonban azt állítani, hogy ez biztosítékot jelent arra, hogy olcsón, jó szolgáltatást kapjál, ne legyen balhé.
Talán a legszebb példákat a közintézmények nagy közbeszerzései jelentik. Elvileg ezek célja az olcsó és jó minőség garantálása lenne a beszerzett eszközök és a szolgáltatások területein is.
Akkor miért kerül ugyanaz a számítógép közbeszerezve másfélszer annyiba?
Miért drágábbak a bútorok és még sok minden más? Talán több és jobb a háttérszolgáltatás, a szerviz? Ez sajnos nem jellemző. Mi történik azzal az extraprofittal, melyet a szolgáltatók úgy zsebelnek be, hogy valójában a nagy állami és intézményi beszerzéseken keresztül bekerülő eszközöknek szolgáltatásoknak olcsóbbaknak kellene lenni? Biztos piac, nagy volumen... Miért nem működik?
Ki ütötte meg a bokáját a kakaóbiztos számítógépek miatt?
Magam nem tudtam, mi is ez, míg fel nem világosítottak, hogy a billentyűzetet takaró védőfólia teszi azzá. Meg az a csodás, magyar fejlesztésű program, ami azóta is alap tananyag az óvodákban? Plusz az óvónénik betanítása, közülük később sokan informatikusok lettek a Brunszvik Teréz program áldásos kezdete óta. Persze azóta is a szoftver sikertéma. Adj hozzá valamit és szorozd fel az árat. Nem könnyű megmondani mennyi a valós hozzáadott érték. Gyakran ezért adják hozzá. De miért igaz ez a bútorokra is... Nem baj, valaki biztos tudja. Ne gondoljuk azt, hogy a pályázatoknál más a helyzet.
Magam sokáig bíráltam, persze ilyenkor minden józan gondolkodású magyarban él a gondolat, hogy támogassuk, segítsük a vállalkozóinkat, az intézményeinket. Pár éve egy pályázati előrehaladási jelentés azonban kicsit sok volt.
A pályázat célját a leginkább a spanyolviasz újra feltalálásához hasonlítanám. Bátorkodtam megjegyezni, hogy nemigen értem, miként kapott támogatást, nem is keveset. De mivel ez már egy nyertes pályázat részjelentése volt, azt kritizáltam, hogy az elköltött több tízmillió mögött nem volt azonosítható, hogy mit is vettek tulajdonképpen?
Így azután a jelentést nem fogadtam el.
Pár hét múlva levelet hozott a postás: a jövőben nem tartanak igényt bírálói szolgálataimra. Őszintén, nem nagyon bántam, hiszen meglehetősen nagy felkészülést igénylő munka, igen kevés pénzért. Ez pár éve történt; azóta biztos minden más.
Sajnos az úgynevezett pályázatíró és tanácsadó cégek fő vonzereje se a hozzáadott érték, hanem gyakran az a kapcsolatrendszer, melyet felkínálnak. (Tudom, hogy ki dönt és nagyon jóban vagyunk, üzleti kapcsolatunk volt/van/lesz, rokonom stb.)
Lehet, hogy külföldi szakértőket kellene bevonnunk? Vagy csak tegyünk rendet a fejekben és a zsebekben.
Gyorsabb az utazás, kevesebb a vízumkényszer, az információ pillanatokon belül elérhető. Mivel a pártállamnak hosszú ideje vége, a belső és külső források elosztása elvben igazságosabb. Sajnos néha csak csak elvben...
Mindenki tudja, milyen a jó kapcsolatrendszer, mellyel a köz érdekét, s egyben a magunkét is előremozdíthatjuk. Ne legyünk naivak: csak kevés olyan Grál lovag van, akinek se pénz se pozíció nem számít, persze a pozíció is elsősorban mint pénzre váltható előny. A lényeg a mérték, vagy annak a hiánya.
Amennyiben megbízáshoz akarsz jutni, csakhamar ráébredsz, hogy össze kell hozni azt a csapatot, ami segít ebben. Megfelelően „meg kell szakérteni" a kérdést, be kell ígérni a megfelelő szerződést, sikerdíjat, vagy megemlíteni, hogy amennyiben van üzlet, akkor abból valamilyen csatornán bizony jut is marad is. Nehezen mondhatnánk, hogy a közbeszerzések, pályázatok jogi háttere egyszerű. Nehéz lenne azonban azt állítani, hogy ez biztosítékot jelent arra, hogy olcsón, jó szolgáltatást kapjál, ne legyen balhé.
Talán a legszebb példákat a közintézmények nagy közbeszerzései jelentik. Elvileg ezek célja az olcsó és jó minőség garantálása lenne a beszerzett eszközök és a szolgáltatások területein is.
Akkor miért kerül ugyanaz a számítógép közbeszerezve másfélszer annyiba?
Miért drágábbak a bútorok és még sok minden más? Talán több és jobb a háttérszolgáltatás, a szerviz? Ez sajnos nem jellemző. Mi történik azzal az extraprofittal, melyet a szolgáltatók úgy zsebelnek be, hogy valójában a nagy állami és intézményi beszerzéseken keresztül bekerülő eszközöknek szolgáltatásoknak olcsóbbaknak kellene lenni? Biztos piac, nagy volumen... Miért nem működik?
Ki ütötte meg a bokáját a kakaóbiztos számítógépek miatt?
Magam nem tudtam, mi is ez, míg fel nem világosítottak, hogy a billentyűzetet takaró védőfólia teszi azzá. Meg az a csodás, magyar fejlesztésű program, ami azóta is alap tananyag az óvodákban? Plusz az óvónénik betanítása, közülük később sokan informatikusok lettek a Brunszvik Teréz program áldásos kezdete óta. Persze azóta is a szoftver sikertéma. Adj hozzá valamit és szorozd fel az árat. Nem könnyű megmondani mennyi a valós hozzáadott érték. Gyakran ezért adják hozzá. De miért igaz ez a bútorokra is... Nem baj, valaki biztos tudja. Ne gondoljuk azt, hogy a pályázatoknál más a helyzet.
Magam sokáig bíráltam, persze ilyenkor minden józan gondolkodású magyarban él a gondolat, hogy támogassuk, segítsük a vállalkozóinkat, az intézményeinket. Pár éve egy pályázati előrehaladási jelentés azonban kicsit sok volt.
A pályázat célját a leginkább a spanyolviasz újra feltalálásához hasonlítanám. Bátorkodtam megjegyezni, hogy nemigen értem, miként kapott támogatást, nem is keveset. De mivel ez már egy nyertes pályázat részjelentése volt, azt kritizáltam, hogy az elköltött több tízmillió mögött nem volt azonosítható, hogy mit is vettek tulajdonképpen?
Így azután a jelentést nem fogadtam el.
Pár hét múlva levelet hozott a postás: a jövőben nem tartanak igényt bírálói szolgálataimra. Őszintén, nem nagyon bántam, hiszen meglehetősen nagy felkészülést igénylő munka, igen kevés pénzért. Ez pár éve történt; azóta biztos minden más.
Sajnos az úgynevezett pályázatíró és tanácsadó cégek fő vonzereje se a hozzáadott érték, hanem gyakran az a kapcsolatrendszer, melyet felkínálnak. (Tudom, hogy ki dönt és nagyon jóban vagyunk, üzleti kapcsolatunk volt/van/lesz, rokonom stb.)
Lehet, hogy külföldi szakértőket kellene bevonnunk? Vagy csak tegyünk rendet a fejekben és a zsebekben.
(Szerzőnk orvosprofesszor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának dékánja)
Új hozzászólás
Megosztás
Kinyomtatom
Kommentálom
9 hozzászólás
Misetánaak is otthonról kell vinnie a klotyó papírt a munkaheylére, a PTE-re? Vagy ez csak a mezei dolgozókra vonatkozik? Vajon étkezési utalványt ő kap? Vagy azt is csak a mezei dolgozóktól vonják meg adósságtörlesztés fejében?
Justy mondja "Úgy tűnik a rendszer velejéig romlott". Igy van, de mukodik. Erik persze valami a melyben, de most meg mukodik. Igaz, sok igaz ember gornyed alatta.
1. Kezdésnek: a "rendszerváltó" országgyűlés 80%-a ügynök vagy szt-tiszt volt.
Ugye, már érthető miért nem lehetett szembenézni a múlttal.
2. A szocialista-kommunista múlt elítélése, az el nem évülő bűnökért felelősségre vonás.
3. A privatizáció felülvizsgálata, ott ahol csak a piacot adták (cukor-, tejipar), ahol kirívóan értéken alul adták el (gyárak, gabonaipar), ott ahol politikusoknak adtak el állami tulajdont, azokban az esetekben a privatizöröket felelősségre kell vonni, velük szemben nem börtön kell, hanem teljes vagyonelkobzás (nem akadály, ha időközben családtagoknak adták át).
4. Ezt követően jöhet az elmúlt 20 év országrontó tevékenysége, sumák privatizációja (például az Alkaloida Gyógyszergyár, energiaszektor).
5. Már meg is van a magyar államadósság!
van egy bölcs magyar mondás: a fejétől bűzlik a hal. Mi tehát füstölöghetünk, elégedetlenkedhetünk, írogathatunk a net-es oldalakon, de ennyi. A változásokat csak kikényszeríteni lehetne. A múlt héten jelent meg a jobbik véleménye, miszerint Magyarországon 20 éven belül fegyveres konfliktus lesz. Ezzel nem értek egyet. Egyrészt - remélem - nem fegyveres lesz a konfliktus, másrészt a jelenlegi általános helyzetet ismerve nem kell a nulla. 2 éven belül kivéreznek azok, akiket lehetetlenné tesz a politika.